Lengyel Antalné Marika
A HRI-nél, a Hajléktalan Rehabilitációs Intézetnél 1992. júniusában kezdtem el dolgozni, mégpedig úgy, hogy a hetedik kerületben az egyes számú családsegítõben voltam családgondozó, mert akkor még az volt a nevünk, nem szociális munkás. A CSSK-k a Fõvárosi Tanácshoz tartoztak.
Enyedi János
1986. óta dolgozom itt. Amikor ide kerültem ez az épület a Munkás-, és Nővérszálló Központja néven futott. Én pont akkor jöttem ide, amikor volt egy olyan váltás, hogy a Fővárosi Egészségügyi Szolgálathoz csatolták ezt az épületet, ez '86-ban volt. A Liget utca 6-10. szám alatt volt a központ.
Horváthné Bottlik Ilona
1991-ben egy jól működő vállalat központi gondnoka voltam. A privatizáció következményeként a négy vidéki építésvezetőségből külön-külön kft. lett, a központra már nem volt szükség, minden dolgozónak felmondtak.
Hábermann Zoltán: H. József
Minden szociális munkásnak vannak olyan kliensei, akiket valamilyen személyes tulajdonságuknál fogva különösen fontosnak tart. Számomra ezek egyike H. József, akivel jelenlegi munkahelyemen, a Váltó-Házban találkoztam. Először csak hatalmas termete, ősz haja és szakálla tűnt föl. Abban a zárt önismereti csoportban, amelyet a klienseimnek tartok, rögtön vezető szerepet kapott, kulcsfigura lett. Társai kivétel nélkül elfogadták. Nemcsak mély hangjával és erőteljes személyiségével parancsol tiszteletet, hanem nyíltságával is. Nem titkolja, nem szépíti a valóságot, őszintén bevallja, hogy alkoholizmusa miatt vált hajléktalanná.
Hadobás István
1970 óta vagyok itt a Dózsán. Állami gondozott voltam, és hát tulajdonképpen az "állam" helyezett ide. Ez munkásszálló volt, de több ilyen intézmény is volt akkor, volt egy a Könyves Kálmánon és volt egy a Dobozi utcában. Én a Makarenko utcából kerültem ide. Hogy is szokták ezt mondani? Mindig különös tekintettel figyeltek rám, nem vagyok egy rossz gyerek. Az ottani igazgató mondta, hogy majd ő elhelyez engem, és így sikerült ide kerülnöm.
Korcsog Zsuzsanna (Hugó)
1989 óta lakom itt a Dózsán, még akkor munkásszálló volt. A Fővárosi Szociális Otthon — itt a Dózsa György út 82./b-ben — volt a központja ennek az egész intézménynek. Több szálló tartozott ide, például a Könyves, ami azóta már megszűnt
Nagy Zita: Megéri-e?
Gyuszi az elmúlt egy év alatt sokszor tette fel ezt a kérdést. Valamikor nekem, valamikor magának. Mire keresi olyan görcsösen, visszatérően a választ? Megéri-e józannak lenni, nem inni, tiszta fejjel az életet tervezni? Megéri-e átélni, ami még hátra van? Érdemes egyáltalán gondolkodni, álmodozni, jobb jövőképet elképzelni? Megéri-e, és mennyit ér a nehezen megszerzett józanság?