Életem része
Beszélgetések a BMSZKI legrégebbi dolgozóival és lakóival
"Eleinte szokatlan volt itt dolgozni, de végül is a 17 év
alatt nekem komoly konfliktusom nem volt senkivel."
Enyedi János műszaki előadó
1986. óta dolgozom itt. Amikor ide kerültem ez az épület a Munkás-, és Nővérszálló Központja néven futott. Én pont akkor jöttem ide, amikor volt egy olyan váltás, hogy a Fővárosi Egészségügyi Szolgálathoz csatolták ezt az épületet, ez '86-ban volt. A Liget utca 6-10. szám alatt volt a központ.
A Liget utcához tartozott még nyolc szálló: a Könyves Kálmán körúton volt három, ebből van olyan is, ami azóta le lett bontva, a Dobozi utcai híres Lordok háza, volt a Korvin Ottó utcában egy szálló, és egy a Kacsó Pongrác úton, egy kilencszintes panel épület. '88-ban összevontak minket öt szociális otthonnal, akkor a Korvin Ottót, a Dobozit, meg a Kacsóh Pongrác útit megkapták a kerületben lévő kórházak, mint nővérszállót. Úgyhogy maradtunk néhány szálló, meg a szociális otthonok: a Dózsa 82., a Benczúr utca, a XVI. kerületben volt három, a Táncsics utcában, Cinkotán volt a Georgina utcai, és Rákosszentmihályon a Pálya utcai. Ezeknek a központja a Dózsa 82. volt.
Egy véletlen folytán kerültem ide, én épp másik munkahelyet kerestem — egy kereskedelmi cégnél dolgoztam korábban — és egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy itt is épp keresnek egy karbantartási csoportvezetőt, mert az akkori vezető beteg lett és leszázalékolták. Jelentkeztem és felvettek. Most műszaki előadó vagyok, de a munkaköröm gyakorlatilag végig ez idő alatt ugyanaz volt: az épületek karbantartása, a felújítási munkálatokban való részvétel, gépjármű ügyintézés, tűz-, és munkavédelmi feladatok teljesítése.
Ez az épület nagyon leromlott állapotban volt. Az első komolyabb felújítás '93-ban történt, ami kiváltotta a régi gőzkazánt, épült egy új kazánház, meg az egész háznak a központi fűtését átalakították. Igazából ez volt az első nagyobb beruházás a Főváros részéről. A fűtés az átalakítás előtt úgy nézett ki, hogy az épület legmélyebb részében, ami most egy teljesen elzárt terület, volt hat gőzkazán. Az Angyalföldi úton, a kapu alatt volt egy hatalmas széntároló és csille sínpáron hordták a fűtők a kokszot a kazánokra. Gőzfűtés volt az egész házban. A szobákban nem radiátorok voltak, hanem csőregiszterek, vagyis csőkígyók, csak a földszinti irodákban voltak radiátorok. Ez még az eredeti fűtési rendszere volt a háznak, a kazánokat már évenként javítani kellet, állandóan voltak tagrepedések, szóval az egy középkori állapot volt. Rendszeresen elöntötte a szennyvíz, olyankor pánikszerűen ki kellett a parazsat húzni, nehogy felrobbanjon a kazán. Egy fűtési szezonban négyszer, ötször volt ilyen. Nem volt kiépítve még a víz-, csatornahálózat, állandóan eldugultak a csövek. Mivel a kazánházon keresztül mentek ezek a szennyvízelvezető csövek, ha valahol dugulás volt, visszafelé kezdett el dolgozni a rendszer, és a kazánházban, hiszen az volt az épület legmélyebb pontja, mindig összegyűlt a szennyvíz.
Nagyon érdekes szellőző berendezése is volt az épületnek — még most is látni a nagyteremben a pilléreket, ami a szellőző rendszer része volt, és a mennyezeten a szellőző rácsokat —, ez egy gravitációs szellőző rendszer volt, a padlástérben pedig látszik a szellőző csatornarendszer, ami vízszintesen van elhelyezve. Nyáron a hűtést a Zsolnai kutak adták. Tehát nem egy motoros rendszer működtette, hanem a gravitáció, a felszálló meleg levegő működésbe hozott egy csapóajtót és ott távozott az elhasznált levegő, míg a helyébe beáramlott a friss.
Az épület felépítése nagyon jól sikerült. Kifejezetten Népszállónak épült. Főleg a Krízis osztályon láthatóak azok az eredeti Zsolnai csempék. Mikor az átalakítások voltak nagyon vigyáztunk, hogy azok megmaradjanak. Próbáltunk utána is gyártatni, néhány évvel ezelőtt, de már a Zsolnai gyár sem vállalta. A pincében találtunk még néhány darabot, azzal pótoltuk, amit lehetett.
A munkásszállón főleg olyan dolgozók laktak, akik a Fővárosi, vagy valamelyik kerületi tanácstól hoztak egy beutalót, vagy ha kórházi dolgozó volt, akkor az osztályos nővér vagy az osztályos orvos beutaló javaslatával kerülhetett ide. Tulajdonképpen csak így jöhettek ide. Az épület egy részében — talán negyven férőhelyet — a gyógyszertári központ, a mostani Pharma Fontana elődje bérelt szobákat. Ugyanúgy a Szabadság sugárúton volt egy szálló, azt is bérelte a gyógyszertári központ. A Dózsán nagyobb részt férfiak voltak, talán most a nők létszáma a nagyobb, ha jól tudom, de akkor még a középső folyosószárny is, ami most női, az is férfi szálló volt.
A Krízis kórházban az első két kórterem helyén egy tornaterem volt, utána egy könyvtár, egy ebédlő és volt a férfiaknak egy külön színházterem. Ez volt a földszinti részen. A tornatermet a lakók használták, volt bordásfal, ugrózsámoly, birkózószőnyegek, gyűrűk, ping-pong asztal. Az ebédlőben csak a dolgozók ettek, itt ugyan konyha nem üzemelt, a Benczúr utcai otthonból hordták át az ebédet. Egy hétre előre lehetett megvenni a jegyet, nagyon olcsón. A férfiaknak ebben a külön teremben voltak programok, a nők általában a nagytermet használták, de voltak közös rendezvények is, általában nagyobb ünnepeken. Volt jelmezbál, esetleg valamilyen zenekart meghívtak, vetélkedőket tartottak. Ezekre jöhettek a többi szállóról is lakók, de általában nem jöttek. A nagyterem akkor már ugyanilyen állapotban volt. Ahol most viszont az Ambulancia és az Éjjeli menedékhely van, ott egy cukrász üzem volt. Azt hiszem az Észak Pesti ÁFÉSZ cukrászüzeme, ők bérelték ezt a helyet. Amikor ők elmentek, bérbe vette egy nyomdai kft. Később — amikor már FSZKI volt az intézet — felmondtak a cégnek, és födémbeépítéssel kettéosztották a helyet, mert olyan nagy volt a belmagasság, hogy ezt meg lehetett oldani. Akkor alakult ki a Krízis, úgy '95-96 környékén.
Az alsó éjszakai menhely helyén a műhelyeink voltak. Amikor azt kialakították, átköltöztünk az alagsorba. Hozzánk tartozott az összes szálló karbantartási munkálatainak elvégzése, volt mikor 12, volt, hogy csak 8 intézet, de mindegyiken mi láttuk el a feladatokat. Akkor saját karbantartóink voltak, azt hiszem 12 fő: kőműves, festő, villanyszerelő, vízszerelő, asztalos, az összes fontos szakmából, így minden munkát el tudtunk végezni. Ahol most a varroda van az volt az alkatrész-raktárunk. Akkor még a központi raktár is nagyobb volt. Az alkatrészek beszerzéséről nekem kellett gondoskodni.
Az alagsorban kádfürdő és zuhanyzók voltak. A férfi szárnyon zuhanyzók nem voltak, csak mosdók, a nőknek, ahol most a konditerem van, ott volt zuhanyzó, a férfiaknak pedig ott, ahol most a műhely van. Ezek 24 órában nyitva voltak, és ott voltak lent a mosógépek is.
'95-ben lett minden szinten önálló zuhanyzó, vécé, előtte csak fém mosdóvályúk voltak.
Konyhák mindig fent voltak a szinteken, a középső szárnyon a nőknél gáztűzhelyek voltak, aztán az átalakításkor meg lett szüntetve, most villanyrezsók vannak mindenhol. Irodák eredetileg csak a földszinten voltak, az emeleteken, ahol most az irodák ki vannak alakítva, ott egy folyosó beugró volt, tulajdonképpen egy ablakkal végződött a folyosó, az lett beépítve. Ami komoly változás volt az épület átalakítása során, hogy megépült a Krízis kórház, a Járóbeteg ambulancia, és a hátsó földszinti lapos rész meg lett osztva egy födémmel.
A diákszálló részt a Magyar Diáksport Szövetség üzemeltette: két-három napra, főleg vidékről érkező, főleg általános iskoláskorú gyerekeket szállásolták el. Később a Diáksport Szövetség bérbe adta egy magánszemélynek, aki külföldről jövő hátizsákos turistákat fogadott itt. Az épületrész egyébként — ha jól tudom — az ötvenes évekig a munkásszállóhoz tartozott. Később került egy csere folytán a Diáksport Szövetséghez, ami a Dózsa 82-ben működött. Ezt a két ingatlanrészt cserélték meg, és 53-tól, vagy 54-től tartozik a diákszálló rész a Diáksportszövetséghez. Egyébként ez szerves része volt az épületnek megépítésekor, például azon a területen volt a régi dokumentumok szerint író és olvasó szoba. Tehát, ha valaki betért ide a pengős világban, befizetett két-három napra, az használhatta a kádfürdőt, volt saját konyhája, befizethetett ebédelni, használhatta az olvasó szobát...
A jobb oldali belső udvaron tíz napozó pad volt felállítva, még akkor is meg voltak ezek, amikor én ide kerültem. A lányok oda jártak le napozni. Körülbelül '90-ig üzemelt, de már nemigen használták, ezért lett megszüntetve. A hátsó udvar mindig is a gazdasági bejárat volt, ott lehetett a kazánházat megközelíteni, és ott zajlott a ki-, beszállítás. A Krízis felőli udvart soha nem használtuk, mert nincs kilépője, gyakorlatilag csak egy ablakon keresztül lehet kimenni. A Fapad felőli udvar pedig szintén a hátsó traktus megközelítését szolgálta.
'86-ban néhányszáz forint volt a térítési díj, talán 5-600 forint. Időbeli megkötés nem volt, hogy meddig lakhat itt az ember, én találkoztam olyan lakóval, aki tíz-húsz éve itt lakott már akkor. Olyan sok régi lakó volt, hogy volt, aki már az ötvenes években itt lakott.
Kevesen dolgoztunk akkor, mert a központ nem itt volt. Volt egy szállóvezető, a Mezeiné — csak a keresztnevét tudom, Betti —, '86-tól '88-ig ő volt itt a szállóvezető. Ő korábban is itt dolgozott a szállón. Két szociális nővér volt összesen, és a központi raktárban dolgoztak még ketten, volt a gondnok, három fűtő, három portás, és mi voltunk még tizenketten karbantartók. Volt egy pénztáros és saját takarítóink voltak még vagy nyolcan. Ők csak a közös helyiségeket takarították, a szobákat maguk a lakók takarították akkor is. Az ágyneműcsere volt még a feladatuk.
Az Iványi Gábor idején alakultak ki a szállón belül a különböző egységek. Az Ambulancia előbb itt volt a földszinti irodák helyén, három irodában. Amikor a hátsó rész beépítése volt akkor került egybe az Ambulancia a Krízissel.
Az Anyaotthon valamikor '97-'98 körül alakult, az egyébként ennek a nyomdaüzemnek volt az irodája, abból lett kialakítva. De volt egy időszak, amikor a Krízis anyaotthon az alagsorban is működött, a mostani Civil pince helyén, de ez nem maradt fenn sokáig.
Akkor kaptuk ezeket a nyolcadik kerületi lakásokat, a Dugonics, Diószegi, és a gyerekes anyákat oda költöztettük. De a Szabadság sugárúton is üzemeltettünk egy anyaotthont, az egy nagy családi ház, amire rá lett építve egy emelet, és úgy huszonvalahány fővel üzemelt. Azt megkapta később az Oltalom, a József Nádor térrel együtt.
A Dobozi utcai szálló nagyon híres volt, úgy hívták, hogy Lordok Háza. Annak volt egy háromszintes főépülete, mögötte volt egy földszintes "u" alakú épületsor, amit még a háború előtt istállónak használtak. Az állapotok olyanok is voltak. Borzasztó volt. Az volt a leglerobbantabb hajléktalan szálló. Ott volt a legelső fapad. A portával szemben volt egy 16 ágyas férfi, és a portásfülke mögött egy hatágyas női szakasz. Ez volt a híres Lordok Háza, nem is létezett akkor más fapad. Később, valamikor '89-ben átvette az Üdvhadsereg. A Könyves Kálmán körúti szállón — amit lebontottak aztán később — volt egy úgynevezett Posta épület, azt átalakítottuk nő éjszakai menhelynek, mert egyre nagyobb volt az igény. '98-'99-ben lebontották, hál' istennek. Ez egy kétszintes épület volt, valamikor ez volt a Görög Kolónia. Még a lebontás napján is lakott ott olyan görög származású menekült, aki az ötvenes években került ide Magyarországra. Ez egy 240 férőhelyes, nagyon lepusztult épület volt már akkor is, mikor én ide kerültem, és aztán sem adtak soha a felújítására pénzt, mivel már húsz éve bontási listán volt. Később került csak sor a Könyves Kálmán körút szélesítésére és akkor bontották le. Egyedül az éjszakai menhely maradt meg.
Volt még a Kacsóh Pongrác úti szállónk, az egy kilenc emeletes panel épület. Tudomásom szerint azt a Fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat építette, tiszti lakásoknak. Megsüllyedt az épület, amikor elkészült, és ezért alapmegerősítést végeztek betoninjekcióval, de így sem fogadták el, ezért átadták a Fővárosnak, a Főváros pedig egy nővérszállót alakított itt ki. Később átkerült az Uzsoki kórház kezelésébe.
A Korvin Ottó utcai szálló, ami csak női szálló volt, körülbelül negyven férőhelyes volt. Ez is egy elég leromlott állapotú épület volt, megkapta a Margit kórház. Egy kétszintes főépületből és mögötte egy néhány szobás földszintes épületrészből állt. Körülbelül nyolcvan éves épület lehetett.
Volt még a Könyves Kálmán körúton egy épület, ami nővérszálló volt, az körülbelül száznegyven férőhelyes lehetett, azt kapta meg az István kórház. És volt még egy épület, ami Egészségügyi szakiskola most, a földszinten egészségügyi szakiskola működött, az emeleteken pedig pedagógusszálló. Ez is a Könyves Kálmán körúton volt, abban az épületben, amiben most az éjjeli menedékhely is van.
Ezek közül csak a Dózsa szállón volt egyágyas elhelyezés. A Kacsóh Pongrác útiban garzonok voltak, konyhával, fürdőszoba vécével, és hárman laktak egy ilyen lakrészben. Szintenként volt hat lakás. Ez mondjuk ideálisnak volt nevezhető, de a többi mind több ágyas volt. A Dózsa páratlan volt. Ez volt a legkedveltebb szálló is emiatt, de itt az egyéb lehetőségek — társalgó, kultúrterem, tornaterem — is adottak voltak. A társalgó az előtérben volt, ahol most a kávéautomaták vannak. Be volt rendezve dohányzó asztalokkal, fotelekkel, és bárki itt fogadhatta a látogatóját. Ezek az irodák már akkor is megvoltak, az egyik helyiségben vasalószoba volt, az Erzsi irodájában pedig — akkor ugyan már nem üzemelt, amikor én ide kerültem — de korábban közért működött. A lakók részére elsősorban, de kintről is be lehetett jönni. Valakinek bérbe volt adva, az üzemeltette. A régi lakók mesélték, elég sokáig működött.
Az alagsorban volt szárító kialakítva. Ebben dróthálóval elkerített rekeszek voltak, csigán felhúzható fregolival, vagy 12 rekesz. Ha valaki kimosta a ruháját, a portán elkérhette valamelyiknek a kulcsát, amelyik épp üres volt, kiteregette a ruháit, és addig a kulcs nála maradt, amíg a ruha meg nem száradt. Később ez meg lett szüntetve, azt hiszem a 2000—es átalakításnál.
Eleinte szokatlan volt itt dolgozni, bár korábban is majdnem hajléktalanok lakták, hiszen már akkor is voltak olyanok, akik itt laktak húsz vagy huszonöt éve. Vagy a család elutasította, vagy önszántából nem akart vissza menni, vagy vidéki volt, tehát nem volt más lehetősége. Megmondom őszintén, eleinte szokatlan volt, de végül is ez egy nagyon csendes nyugodt szálló volt. Hamar összebarátkoztam a lakókkal, még ha néha haragudtam is rájuk, mert rongálás volt mindig. Akkor is elvitték a fémet... De végül is a 17 év alatt nekem komoly konfliktusom nem volt senkivel.
Az FSZKI mikor megalakult, addigra már megkaptuk a Bánya utcát, a Külső Mester utcai szállót, és menetközben, azt hiszem '94-ben az Előd utcát. De ennek előzménye, hogy amikor volt az a nagy robbanás, azt hiszem, '90-ben, akkor megkaptuk a Budaörsi tábort. Az egy katonai egységé volt, akik onnan levonultak. Körülbelül 300 férőhelyen faházak — hosszú, egybe épített faházak — voltak. Az volt az első ilyen nagy létszámú szálló.
A Budaörsi tábor Budakeszi és Budaörs között volt egy teljesen szabad területen, legelő vette körül. És körülbelül 8-10 darab, 50-60 férőhelyes faházból állt. Volt egy központi kazánháza, olajkazánháza, ami ellátta ezeket a barakk épületeket fűtéssel. Emeletes ágyak voltak a barakkokban. Egy egyszerű katonai körlet volt. Volt egy konyhája, egy különálló épület, ami korábban a katonákat ellátta, de mi ott konyhát nem üzemeltettünk csak akkor, ha valami adomány élelmiszer jött, az ott került kiosztásra. Még hozzá lett toldva egy — akkor azt hiszem, az intézmény vásárolta ezeket — ilyen kisebb méretű faház, orvosi rendelőnek. Két év múlva leamortizálódott az egész, ki kellett váltani, mert gazdaságtalan lett volna a felújítása. A tábor karbantartása is a mi feladatunk volt. A kiváltására kaptuk meg a Külső Mester utcai szállót, meg a Bánya utcait. Utána később kaptuk meg a Sörgyártól az Előd utcait, az árpatárolót.
A Bánya utca a munkásőrségnek volt az egyik épülete, oda a Budaörsi táborból bekerült egy olyan kemény mag, hogy egy év alatt annyira tönkre tették az épületet — ablakszárnyakat elégették, felgyújtották a PVC padlót — be kellett zárni. Egyszerűen olyan állapotok uralkodtak, hogy nem lehetett már tovább lakni ott. Be lett zárva, fel lett újítva, és utána már egy más társaság került oda.
A Külső Mester utcai szálló a Prosperitás Szövetkezetnek volt a munkásszállója, ők anyagi megfontolások miatt eladták. Az egy tipikusan nagyon jó szálló hajléktalan szállónak is, munkásszálló jellege miatt. Hát az állapotok ott se voltak jók, egy húsz éve lelakott épület volt.
Az Előd utcai szálló pedig a Kőbányai Sörgyár épületegyüttesének volt a része — egy ipari műemlék egyébként — árpatároló volt. Azt szinte teljesen át kellett alakítani ahhoz, hogy emberi lakhatásra alkalmas legyen. Többször történtek ott kisebb felújítások, burkolatok cseréje, szobák leválasztása. Eredetileg úgy nyílt meg, hogy háromszor száz férőhelyes volt: egy blokk volt az alagsorban, egy-egy pedig a bejárattól jobbra és balra. Háromemeletes ágyak voltak, a Máltától vagy a Vöröskereszttől kaptuk őket — nem tudom pontosan —, de Svájcból importált emeletes ágyak voltak. Most pedig húsz férőhelyes blokkokra lett átalakítva, és a három emeletes ágyakat is kicseréltük normál emeletes ágyakra. Várjuk az engedélyokiratot, hogy még tovább legyen bontva. A fürdőhelyiségek is többször át lettek alakítva, de eredetileg mosdóvályúkkal, vécével és vizeldével voltak felszerelve. Egy helyen van még ilyen mosdóvályú, a többi le lett cserélve. Várjuk az engedélyokiratot, hogy ezt is kicserélhessük.
Egy időben — amikor a Könyves Kálmán körúti épületet lebontották — a Csavargyár utcai szállón is béreltünk helyet. Ez '98 — '99-ben lehetett. 240 lakónak kellett helyet szerezni. Sőt a Páskom ligetben is béreltünk helyet, ott is volt az ERAVIS-nak érdekeltsége. Ezek viszonylag jó állapotú, négyágyas szobák voltak. A Páskom ligetben egy, vagy két szintet béreltünk, a Csavargyár utcában kettőt vagy hármat.
A Venyige utcában is béreltünk egy helyet egy időben. És volt még a Baross utca 41-ben is egy szálló, nekünk kellett azt is karbantartani. Azt a gyógyszertári központ munkatársai lakták, és később megkapta a Menhely Alapítvány. Ez az első emeleten egy száz-valahány négyzetméteres háromszobás lakás volt.
A Szobi utcában is volt egy szállónk, a mentő kórház mellett. Az épületnek az egész második emeleti részén, körülbelül akkora területen, mint a József Nádor téri szálló. Csak nők laktak ott. Egy időben ide költöztették az Egészségnevelési Intézetet, a Dózsa épületébe, ahol most az igazgatóság van, úgy '88-'89 táján. Hogy tőlük megszabaduljunk, nekik lett felajánlva a Szobi utcai szálló. Az is körülbelül 500 négyzetméter területű volt, és így a Fővárosi Egészségnevelési Intézet kapta meg. Ők üzemeltették például a telefondoktort és különböző egészségnevelési tájékoztatókkal foglalkoztak.
Az Alföldi szállót csak úgy '98 táján kaptuk meg. Az István kórház kezelésében volt az az épület, de nem akarták tovább fenntartani, átadták a Fővárosnak, és ők ránk erőszakolták. Igazából nem tetszett már akkor sem, az épület jellegéből adódóan nem igazán alkalmas hajléktalanszállónak. Ezzel egyidőben mondtuk fel a bérleményeket, a Páskom ligetit és a Csavargyár utcait.
A Kálvária utca két évvel ezelőtt került hozzánk. Az az épület a Terézvárosi Kollégium kezelésében volt, hallássérült gyerekek laktak ott. Azon nyomban meg kellett nyitnunk éjszakai menhelynek. December 19-én vettük át, és 20-án már meg kellett nyitni. Következő nap átvettük a Kocsis utcai épületet. Az az épület még felújításra vár. A Kálvária utcai épület az 1800-as években épült, szintén van az utcai szakaszon egy főépület, ami háromszintes, és mögötte egy földszintes épületsor, ahol társalgó, raktár, kazánház, melegítő konyha és egyéb ilyen közösségi helyiségek vannak. A főépület a lakóépület — nem tudom pontosan hány szobás —, de úgy 80 férőhelyes. Kétemeletes kollégiumi ágyakkal kaptuk meg, így azonnal meg tudtuk nyitni éjszakai menhelynek. Nem tudom, idén megnyitjuk-e, mert felújításra vár, már közbeszerzési eljárás alatt van, készen vannak a tervek, iratok, építési engedély megvan.
A Kocsis utcai szálló a BKV-nak volt munkásszállója, az egy 420 ágyas, 14 szintes épület. Nagyon lepusztult állapotban, hiszen évek óta nem használták már, elektromosan, gépészetileg, építészetileg is teljes felújításra szorul.
A Táblás utcát tavaly vettük bérbe egy magánszemélytől, jelképes összegért. A MÁV-nak volt az épülete, irodák voltak a földszinten, az emeleten pedig munkásszálló. Most történt meg az újabb bérbeadás egy újabb 11 hónapos időszakra, következő októberig.
A Fehér közt három vagy négy éve ajánlotta fel a Közterületfenntartó Vállalat. Nekik ez egy irodájuk volt, de már nem volt rá szükségük. Átalakítva, felújítva adták át nekünk. Hozzá lett építve egy konténer vizesblokk vécével, fürdővel.
Amikor a robbanáskor egyik napról a másikra előkerült ez a sok hajléktalan mindannyiunkat meglepett, nem tudtuk, vajon eddig hol volt ez a sok ember. A Dózsa szálló aztán folyamatosan vált hajléktalanszállóvá. Tulajdonképpen akik itt laktak, már korábban is hajléktalanok voltak.
Az első időkben, '93-tól egy pár évig elég rossz állapotok uralkodtak itt. Sőt ezt tetézte, hogy a földszinten volt a Menhely Alapítvány ügyfélfogadása és nagyon nagy volt az ügyfélforgalom. Keveredtek a szálló lakókkal, de arra is volt példa, hogy annyian voltak, hogy alig bírtunk a kapun bejönni. Miután elment innen a Menhely Alapítvány még sokáig itt gyülekeztek a többi szállóról is, mint egy nappali melegedőben. Ebből elég sok konfliktus volt. De a felújítás óta jobb nekünk is és a szállólakóknak is, szerintem. 2000-ben a nagy felújítás során bővültek a vizesblokkok, a lépcsőházi fordulókban új vizesblokkok lettek kialakítva. Első ütemben ekkor a belső felújítások készültek el: gépészeti és teljes elektromos felújítás, festés és burkolatok felújítása. A második ütemben zajlott a homlokzat és a tető felújítása. És most zajlik a tetőtérben a lakások kialakítása.
Enyedi Jánossal Tatár Babett beszélgetett