ÉJJELI MENEDÉKHELY
KÖNYVES
A 2003-as évben a Könyves Éjszakai Menedékhelyen több úttörő jellegű szakmai kezdeményezés indult el. Ezek mellett sajnálatos módon több dolog hátráltatta a valóban hatékony munkavégzést, a szakmai értelemben való előrelépést.
Alapvető működésbeli tendenciák az év elején
A 2002/2003-as krízisidőszak félidejére esett az elmúlt év januárja. A korábban foganatosított keményebb fellépésnek köszönhetően a szállóról ki lettek tiltva azok, akik magatartásukkal, hozzáállásukkal súlyosan veszélyeztették a nyugodt működést.
Maradtak azonban még legalább egy tucatnyian olyan kliensek, akik együttműködtek ugyan a szállón dolgozó szociális szakemberekkel, nem követtek el kitiltást eredményező fegyelmi vétséget, de fiatal korukat, az átlagot meghaladóan jó fizikumukat kihasználva "kiskirálykodtak". Közülük volt olyan, aki segített fürödni, mosni az időseknek, panaszt nem hallottunk felőle, de folyamatosan hangos verbális kinyilatkozásaival állandóan azt kívánta érzékeltetni, hogy ő több, mint lakó.
Mivel munkaképes, sőt általában munkát végző lakókról volt szó, ezért a velük való szociális esetkezelés lényegét a kiegyensúlyozottabb életvitelre helyeztük. Ösztönöztük az átmeneti szállóra jelentkezésüket, a munkavállalásukat. Mindez persze sokszor nagy veszélyt jelentett a kliensre nézve.
B. L. lakónk hosszú szünet után lépett újra munkába, de sajnos a második napon egy félmillió forint értékű géppel próbált hazatérni. Emiatt majd három hónapig előzetesben volt, sokáig attól tartottunk, hogy a korábbról meglévő felfüggesztett börtönbüntetései kiegészülve ezen cselekedet miatt járó büntetéssel, igen hosszú távollétet fognak eredményezni. Szerencsére nem ez történt. A nevezett lakó 2004. januári kitiltásáig állandó vendégünk volt.
KILÉPTETÉS MÁS BMSZKI INTÉZMÉNYEKBE
Sokan mások a munkavállalást követően a BMSZKI beutalócsoportjánál (Ma Felvételt Előkészítő Team) próbálkoztak. A téli időszakban jellemző telítettség miatt csak kevesen jártak sikerrel. Féltucatnyi lakónk Külső-Mester utcai szállóra való bekerülése volt talán az egyetlen, ilyen nagyobb kilépést eredményező történés.
A nagy áttörést a Táblás utcai speciális menhely megnyitása eredményezte. Ide 15 lakónkat tudtuk átirányítani. A jelentkezés ennek háromszorosa volt. A kiválasztásnál előnyben részesítettük a fiatalabbakat. Sajnálatos tény, hogy többen el sem foglalták férőhelyüket, vagy néhány napon belül visszatértek a Könyvesre.
VIDÉKI MUNKAVÁLLALÓK A SZÁLLÓN
A 2002-es évben egy célirányos akcióval kezdtük el szűrni azokat, akik vidékről munkavállalási szándékkal érkeztek a fővárosba, főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Erre azért volt szükség, mert számuk időnként túllépte a 30 főt is. Köztük és szállónk többi lakója között állandó volt a feszültség, amely egy ízben tettlegességig, mondhatni tömegverekedésig fajult. Ekkor majd 20 borsodit tiltottunk ki véglegesen. A munkavállalási holtszezon és a foganatosított kitiltások miatt 2003. januárjában a szállót már csak 8-10 borsodi munkavállaló vette igénybe. Mivel ők szinte semmilyen értelemben sem voltak hajléktalanoknak nevezhetők, ezért minden rendelkezésünkre álló eszközzel próbálkoztunk őket munkásszállós ellátási formába átirányítani. Körükben a bónos rendszer egy megoldási lehetőségnek tűnt, azonban nem túlzottan keltette fel az érdeklődésüket. Ennek fő oka az volt, hogy szállónkon maradt az egyik fő "karriertanácsadójuk" B.L., aki tisztában volt azzal, hogy hajléktalan igazolvánnyal, érvényes ÁNTSZ fertőtlenítési igazolással, tüdőszűrő papírral nincs jogunk eltanácsolni őket a szállóról.
MENTŐK, RENDŐRÖK ÁLTAL HOZOTTAK
A krízisidőszakban jelentős, állandó problémaforrás volt a mentők, rendőrség által szállónkra hozott, a szó szoros értelemben fagyhaláltól mentett emberek elhelyezése. A sokszor mozgásképtelen klienseket képtelen fondorlatokkal hagyták a szállón. Nem volt ritka, hogy az ajtóban lerakták a sok esetben egyértelműen korházi ellátásra szoruló embert és hihetetlen tempóban távoztak a helyszínről. Hiába próbáltuk egyértelművé tenni, hogy nappali ellátást nem tudunk nyújtani. Sajnálatos tény, de megtörtént, hogy az előző éjszaka behozott mozgásképtelen embert a kollégák az utcasarokra vitték és mint magánember telefonáltak a mentőknek. A szállóra nem voltak hajlandók kijönni, így csak az ilyen szomorú fondorlatossággal tudtuk elérni, hogy az egyáltalán nem éjjeli menhelyre való kliensünk normális ellátásban részesüljön.
Krízisidőszak után
2003. tavaszára azonban a helyzetünket minden szempontból normalizáltuk, elenyésző lett a vidékről érkezett munkavállalók aránya. Nagy örömünkre szolgált, hogy igyekezetünket siker koronázta, egyre több "valódi" hajléktalan vette igénybe szolgáltatásainkat.