Budapesti Módszertani Szociális Központ

2005. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Milyen itt dolgozni A Táblás utcai Speciális Menedékhely hivatalos megnyitására, 2003. Január 21-én 10.00 órakor került sor. Ekkor már a szállóra történő beköltözések háromnegyede megtörtént. A lakóhelyiségekben az ágyakon és szekrényeken kívül más nem volt, a közösségi helyiségekben nem volt megfelelő számú asztal, szék, a mosásra alkalmas helyiségeket alkalmassá kellett tenni a rendeltetésszerű használatra, a kollégáknak nem állt rendelkezésükre megfelelő irodabútor, két szék és egy íróasztal segítette a munkájukat, igazság szerint megfelelő számú kolléga sem volt. Két állandó szociális munkás látta el az egész házat, valamint az Előd utcai Éjjeli Menedékhely, Dózsa Átmeneti Szálló munkatársai, megbízási szerződés alapján.
Beszámoló A Táblás utcai Speciális Éjjeli Menedékhely 2002. november 7-től rendelkezik határozott időre szóló működési engedéllyel, amelyet a közelmúltban egy évvel meghosszabbítottak. Kapuit 2003. január 9-én nyitotta meg ügyfelei előtt. A menedékhely kezdeti célja a téli krízis időszakban való tehermentesítés volt. Ennek megfelelően nagyrészt az Előd utcai, Könyves Kálmán krt.-i, Kálvária téri éjjeli menedékhely és a Dózsa női fapad lakói kerültek be az intézménybe.