Budapesti Módszertani Szociális Központ

Kezdőlap > BMSZKI Lenardo-napok > Emberi sorsok - szociális munka

Emberi sorsok — Szociális munka 

Nagy Zita: Megéri-e?

Gyuszi az elmúlt egy év alatt sokszor tette fel ezt a kérdést. Valamikor nekem, valamikor magának. Mire keresi olyan görcsösen, visszatérően a választ? Megéri-e józannak lenni, nem inni, tiszta fejjel az életet tervezni? Megéri-e átélni, ami még hátra van? Érdemes egyáltalán gondolkodni, álmodozni, jobb jövőképet elképzelni? Megéri-e, és mennyit ér a nehezen megszerzett józanság?

Az addikt (függő) személy hajlamos a problémák elkerülésére, bizonytalan önmagával szemben, gátlásos, kevésbé képes az önuralomra, és a kellemetlenségek elviselésére, elnyomja érzelmeit. Az alkohol csökkenti a szociális visszacsatolás iránti érzékenységet, ami annyit jelent, hogy a személyiség kevésbé érzékeli kommunikáció közben, mit vált ki másokban az adott helyzet.

A Gyuszi által feltett kérdéseket még hosszan sorolhatnám, nagyon sok a "miért", a választ vagy mondhatom azt is, hogy a megoldást nincs lehetőségem megadni.

Gyuszi 2001. decemberében nyert felvételt a Lehetőség Csoporton keresztül a szállónkra. Egymást követően hét alkalommal jelent meg a hétfőként tartott csoporton, mire a Váltó-Házba beköltözhetett. Eddigi működésünk alatt ő volt az egyetlen ember, akit ilyen sokára vettünk fel. Oka: összesen tizenegy alkalommal jelent meg, de abból négy esetben alkoholos állapotban, így Gyuszi esetében mindig újra kezdődött a számolás. Leendő kliensünk tisztában volt azzal, hogy csak a józanul történő "ittlét" számít részvételnek.

Emlékszem, mikor Gyuszi csak mint kísérő volt jelen a hétfői napokon. Míg élettársa bent ült a könyvtárban megtartott Lehetőség Csoporton, ő az előtérben egy karosszékben az igazak álmát aludta. Mikor végül felvétel nyert, arra gondoltam, hogy körülbelül két-három hétig fog majd a lehetőséggel élni.

Önéletrajz

"Balogh Gyula vagyok és 1967. 02. 20-án születtem Vásárosnaményban. Gyerekkoromat Kisvárdán töltöttem 14 éves koromig, szüleimmel, húgommal és nagymamámmal. A gyerekkorom elég jó anyagi körülmények között telt. 1981 óta élek Pesten, itt tanultam szakmát és itt is dolgoztam. Idővel elromlott a kapcsolatom a családommal, főleg az én hibámból. A szórakozás, csavargás és végül AZ italozás az, ami miatt végül is hajléktalan lettem.

Az önök intézményéről kollégámtól hallottam, és úgy döntöttem, hogy én is megpróbálok kikerülni az alkoholizmus és a hajléktalan (fapados) szállók világából."

2001 nov. 11.

Lépések

Első Lépés — Január

"Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált."

Decemberben megállapodást kötöttünk, mely tartalmazta a próbaidő alatt közösen megfogalmazott célok, együttes munkánk tartalmát. Az első 3 hónapra Gyuszi vállalta a következőket: -

Gyuszi elfogadta, hogy amennyiben a gondozási szerződésben vállaltaknak nem tesz eleget, illetve azokat nem teljesíti, az részéről a szerződés felbontását jelenti.

Az első hetek nagyon lassan, nehezen teltek. Beszélgetéseink során családjával kapcsolatban zavaros történeteket adott elő. Rövidtávú célként mindig a nagyanyai örökség megszerzését tűzte ki maga elé. Mindig kijelentette, hogy ő csak Ági miatt jött ide, amíg Ági itt van, addig marad. Ági, Gyuszi társa. 8 éve jóban-rosszban együtt vannak. Szétválaszthatatlanok.

"Megismerkedésünk egy fasírttal kezdődött. Ültem a padon szatyraimmal körbebástyázva, kezemben egy fél kiflivel. A flaska bor mellettem. Megjelent Ági — lehet, hogy a bor vonzotta — szintén kettő táskával a kezében, és kérdezte, éhes vagyok e. Szóba elegyedtünk, iszogattunk és megettem a fasírozottat. Akkor jött az anyjától, az pakolt neki ételt. Így kezdődött.

Minden este a Keletinél tanyáztunk, nem verődtünk senkihez. Ágikámmal ketten ittunk, mikor elfogyott a pénzünk, mentünk haza. Akkoriban az otthon Újpesten volt, az egyik panel liftházában éltünk. Hazafelé összekéregettünk még egy kis pénzt, hogyha éjszaka megszomjaznánk legyen mit inni. Újpesten sok olcsó kocsma volt. A szokott helyünkön mondtam az én Ágikámnak, itt ülj le, mindjárt hozom a bort. Valószínű, hogy Ágnesem nem tudott kivárni, mert utánam indult, csak éppen a lámpa piros volt. Arra jött egy autó és Ágit elütötte. Jövök ki a közértből és látom, hogy egy férfi rázza és pofozgatja. Odamentem és kérdem mit csinál? Éppen most ütöttem el. — felelte a férfi. Közben valaki kihívta a mentősöket és Ágit bepakolták, elvitték. A nagy ijedségre ittam egy keveset, majd miután kicsit megnyugodtam, elindultam a keresésére. A közben kiérkezett rendőrség tájékoztatott, hogy a páromat melyik kórházba szállították. Elindultam. A portás tájékoztatott, hol kereshetem a beteget. Megindultam a megadott osztály felé, de Ágit nem leltem ott. Kérdeztem, hogy hol az a nő, akit nemrégiben hozott be a mentő. Lényeg: Ágit leültették, hogy várjon, aztán egyszer csak eltűnt. Na, újra elindultam a keresésére. Tudtam, hol keressem. Újpest a "szokott" kocsma. Ágikám már vígan volt, ott iszogatott. Kérdeztem tőle, hogy hova vesztél el. Kiderült, megunta a várakozást, aztán eljött."

2002 .december, Életút interjú — részlet

Második Lépés — Február

Gyuszi elhelyezkedett a szakmájában. Egy Kft-nél dolgozik. mint villanyszerelő. Meglátásom szerint túlhajszolja magát, hétvégenként túlórázik, mert azt rögtön kifizetik. Túlvállalja magát, 10 év lemaradást igyekszik — bármi áron — bepótolni. Az egyik beszélgetésünk során Gyuszi panaszkodott. Mostanában sokat veszekednek Ágival a pénz miatt. Áginak semmi nem elég. Amióta együtt élnek nem vitatkoztak ennyit, mint az elmúlt két hónapban.

A Menhely Alapítvány segítségével sikerült kliensemnek személyigazolványt és adókártyát intézni. A Civil Pincébe jár vasárnaponként, AA gyűlésekre. A meetingeken egyelőre hallgat, a felszólaláshoz még nem érez erőt magában.

"Mikor ittam, minden könnyebben ment. Tudtam lökni a dumát. Különben, nincs olyan nagy beszélőkém. Apám is hallgatag ember, attól én még öt összefüggő mondatot egyben elmondva soha nem hallottam. Az Öregem nem iszik, csak állandóan dolgozik."

Harmadik Lépés — Március

Letelt a három hónapos próbaidő. A szerződéshosszabbításnál Gyuszi jelezte nekem, hogy nem szívesen jár a gyűlésekre. A házban működő csoportok közül kettőt választott, amihez kedve is van, meg érdekli is. Szerettem volna megtudni tőle, vajon mi az oka annak, hogy az AA-ba nem szívesen megy már el. Kiderült: Ági féltékeny, Gyuszinak pedig se türelme, se energiája az állandó vitákhoz. Kértem Gyuszit, hogy írja le papírra azokat az érzéseket, amelyeket jelenleg "átél". Következőket sorolta fel:

Gyuszi a visszaesési szimptómák közül hármat fogalmazott meg érzéseinek tükrében.

Megállapodtunk, hogy egy kis időre a hétvégi "plusz" munkát befejezi, illetve a kerületi pszichiátriai gondozót felkeresi. Vállalta, hogy TB kártyáját leadja és választ magának egy háziorvost.

"Kórházban én soha nem voltam, mióta az eszemet tudom. Igaz elvonó kúrán több alkalommal is átestem, de hát oda nem a saját akaratomból, elhatározásomból mentem. Sikertelen próbálkozások voltak azok is. Háziorvosom nem volt az elmúlt 10 évben, nem volt rá szükségem. Vidéki gyerek vagyok, nem "pesti puhány". Az orvos felír mindenféle gyógyszert, ha kell, ha nem. Nem szedek én semmilyen nyugtatót, vagy altatót.

Negyedik Lépés — Április

2002. április 6. Gyuszi visszaesett, alkoholt fogyasztott. Bejelzett az elektromos szonda, Gyuszi egy percig sem tagadta azt a tényt, hogy ivott. Beléptünk az irodába és zokogni kezdett, mint egy kis gyermek. Nagyon sokáig sírt. Megdöbbentő volt számomra azt látni, hogy egy felnőtt férfi kétségbeesésében így zokog.

Gyuszi elmesélte, hogy miért telt be a pohár: Ági az elmúlt napokban többször megbántotta azokkal a mondatokkal, amikkel Gyuszit illette.

"Nem vagy jó semmire!" "Nem származik semmi hasznom belőled" "Mire vagy te egyáltalán jó?"

Ági, nem tudatosan, de mélyen belegázolt Gyuszi lelkivilágába. Ezek az elhangzott mondatok kliensem számára nagyon ismerősen csengtek. Az általam felvett interjú során kiderült, miért értek telitalálatként célba Ági kijelentései.

"Apám soha nem szidott, nem ütött meg. Soha nem mondta, hogy ezt ne tedd, fiam. Gizi — az anyám — vagy elvert, vagy azt mondta, én vagyok a világ legnagyobb semmirekellője. Mikor haza vittem egyszer az egyik lányt, akinek akkor éppen udvaroltam — roma lány volt — apám csak annyit mondott: nem lesz ez így jó. Gizi a házból seprűvel kergette ki Katit. Szakítottam a lánnyal."

Áprilisig lezajlott beszélgetéseink során, illetve Gyuszinak a csoportok alatt tanúsított magatartása számomra nyilvánvalóvá tette, hogy mérhetetlen nagy kontrollt kényszerít magára. Ennek állandóan kényszeresen meg szeretne felelni, mégis tanácsomat várja.

"Mondja meg, hogy mit tegyek, mi a helyes és én aszerint cselekszem."

Próbáltam rávezetni őt arra, hogy saját maga is képes jó döntéseket meghozni. Képes arra, hogy ha nem iszik, akkor az életét irányítsa. Lehet rossz döntéseket is hozni, lehet hibázni, senki sem tévedhetetlen.

Több kórház addiktológiai osztályával az elmúlt két évben jól működő kapcsolati rendszert sikerült kialakítanunk. Gyuszi vállalta, hogy újra nekivág a józansághoz vezető útnak. Döntött, hogy vállalja a kórházi kezelést.

Ötödik Lépés — Május

Miután a kéthetes kórházi kezelés befejeződött, Gyuszi visszajött a Házba. Újra próbaidőre kötöttük meg az egyéni gondozási szerződést. Gyuszit a munkahelye visszavárta, így anyagi biztonsága — részben — garantálva maradt. A szerződést annyiban módosítottuk, hogy új pontként belevettük a naplóírást. Két hétben állapodtunk meg.

Gyuszi elmesélte, hogy Ági mindennap meglátogatta, ami nagyon jól esett neki.

"Jó volt, örültem, hogy hozzám is jönnek látogatni" "Nem adtam semmit, mégis kaptam"

"Anyám járt be mindig a szülői értekezletre. Ha a tanáraim megdicsértek, vagy jó jegyeket vittem haza, akkor mehettem oda ahova csak akartam: Debrecen, Nyíregyháza, Sárospatak. Sokkal több pénzt kaptam. Már akkor is üzleti alapon működött nálunk a szeretet. Rájöttem, hogy anyámék nem engedhettek volna meg annyit, amennyit én tőlük kaptam. Apám azt hitte, hogy minél többet ad, annál jobb leszek."

2002. május 10. Ági ijedten jött be az irodába, hogy Gyuszi a szobájában fekszik, fáj a mellkasa, alig kap levegőt. Kihívni az orvosi ügyeletet, mentővel irány a Bajcsy Kórház. Diagnózis: ISZB. Coronarographia.

Gyuszi másfél hónap alatt másodszor került egészségügyi intézménybe. Ő, akit életében a születése kivételével orvos soha nem látott. Két hét elteltével emitálták az "otthonába". Folyamatosan, meghatározott időben kontroll vizsgálatokon kellett megjelennie.

"Gyenge lett a ketyegőm, azt mondta a doktornő, ez már soha nem lesz a régi, vigyázzak magamra."

Hatodik Lépés — Június

"1991-ben voltam utoljára otthon. Emlékszem Húsvét napján szálltam le a vonatról. Aztán mégsem haza felé vitt az utam, hanem a nagybátyámhoz. Ketten vagyunk a család "fekete bárányai". Na, szóval, csak mi iszunk, senki más a rokonok közül, vagyis így nem, ahogy mi. Estére elfogyott a pénzem, elindultam a Gizihez, hogy kérjek. Ebben az időben (1991.) már Pesten éltem, a Taurusban dolgoztam, munkásszállón laktam. Jól kerestem, de hát sosem volt elég. Több munkahelyen megfordultam már, általában kettő és hat hónap volt az amit egy helyen kibírtam. Sok esetben az italozás miatt bocsátottak el. Na Húsvétkor két munkahely között voltam, nem dolgoztam sehol. Anyám a Gizi nem adott pénzt, sőt elzavart a házunk elől. Gondoltam akkor egyet és úgy döntöttem megvárom a holnap reggelt, amikor ő meg az Öreg is elmegy otthonról. Másnap reggel fogtam magam, már nem voltam szomjas, elmentem hozzánk és berúgtam az ajtót. Tudtam, hol tartja az Öreg a pénzt... Vettem magamnak belőle. Rendesnek tartottam magam, nem vittem el mind. Képzelje el az anyám feljelentett a rendőrségen. Ezt később tudtam meg, akkor mikor letartóztattak. Én akkor azonnal feljöttem az első vonattal Pestre, nem tudtam erről. Az eredmény az lett, hogy fogházba kerültem, betöréses lopás és garázdaság vétsége miatt. Na ezért utálom a Gizit, nem felejtem el neki ezt sohasem. Apámmal nincs bajom, rendes az öreg. Az a baj csak, hogy ha ő elgondol valamit, akkor annak úgy kell lennie. Nem enged a húszból. Nagyon nagy tekintélye van a faluban. Mindig olyan szerettem volna lenni, mint az öregem. Mikor úgy csináltam, ahogy ő mondta, akkor minden sikerült. Mikor a saját fejem, gondolataim után mentem...na annak most itt az eredménye. Miért vagyok én ennyire más?"

Hetedik Lépés — Július

Gyuszinak július elsejével lejárt a táppénz időszaka. Kezelőorvosával átbeszélték, hogy nem erőlteti, nem hajszolja túl magát, mert az az állapotára nézve veszélyes lenne. Nagyon sok gyógyszert kell szednie ahhoz, hogy egészségi állapota ne romoljon le.

"A doktornő javasolta, hogy könnyű fizikai munkát vállaljak el, de így nem sok pénzem lesz."

A rendszeres találkozásaink során megfigyeltem, hogy kliensem egyre feszültebb, türelmetlenebb. Hangos szóváltásba keveredett az egyik szobatársával. Szobacsoporton, egyik kollegámmal közösen próbáltuk enyhíteni a köztük lévő feszültséget, nem sok sikerrel. Gyuszi keserűségét, fájdalmát mélyen elfojtja. Nehezen beszél bármiről, ami az érzelmeivel kapcsolatban áll. Magára erőltetett álarca egyre csak töredezik, lassan elkopik; körbebástyázott várának téglái szétmállanak. Rengeteg időt tölt a munkahelyén, sok túlórát vállal.

Ági folyamatosan panaszkodik Gyuszira.

"Nem eszik, türelmetlen velem szemben, sokat ordibál"

Rendszeres levelezés után Gyuszi hazautazott. Az egyik levélben édesapja hívta haza az "elveszett bárányt." Az utazást megelőzően Gyuszi nagyon izgult, tartott attól, hogy mi várja otthon.

"Majdnem tíz éve annak, hogy nem jártam otthon. Volt az a nagy balhé, attól kezdve nem mentem még a falum tájékára sem. Nem is tudom igazán, hogy mivel ment el az idő. Elvesztettem úgy ezt a tíz évet...Semmit nem értem el. Most meg azon igyekszem, hogy bepótoljam. Azt nem tudom, hogy mit akarok visszaszerezni, de az érzésem az, hogy sürget az idő."

Megtörtént a nagy találkozás. Gyuszi a haza érkezését követően, már másnap felkeresett az irodámban.

"Anyám meg apám is örült, hogy előkerültem, de semmi több. Nem értem ezt én. Mintha nem telt volna el ez a sok idő, mintha nem történt volna semmi. Otthon az égvilágon semmi, de semmi nem változott. Ott van a nagy borospince, ugyanott vannak a kocsmák. Az öregemnek az a természetes, hogy nem iszom, nálunk ez az alap állapot."

Nyolcadik Lépés — Augusztus

Gyuszi kilépett a munkahelyéről. Most is dolgozik, de nem bejelentve. Minden pénteken kifizetik, hétvégén a "Köztisztánál" sepregeti az utcákat. Belső csoportok közül csak a szombatonkénti "Activityre" jár.

"Nincs időm, sok a munka."

Jeleztem Gyuszinak azt az észrevételemet, miszerint egyre kevesebb időt tölt bent a szállón, illetve azt, hogy nagyon leszűkítette azokat a vállalásokat, melyeket az egyéni szerződésében rögzítettünk. Négy hónapja nem ivott, ezt az időt semminek tartja.

"Ez az alap állapot, ennek nem szabadna csodának lennie."

"Mindig autószerelő, vagy — úgy, mint az apám — mezőgazdasági gépszerelő szerettem volna lenni. A nyolcadik osztály elvégzése után jött a pályaválasztás. Igaz a hetedik osztály végére igencsak leromlott a tanulmányi eredményem, de a lehetőség adott volt, hogy azt tanuljam, amit igazán szeretnék. Az anyám ebbe is beleszólt. Nem engedte, mert az koszos, büdös meló. Ezen kívül az iskola a városban volt, s hát az egy szem fiúcskát kollégiumba nem engedhetik. Szakmunkásképzőbe mentem, így lettem villanyszerelő. A suli mellé jártunk a haverokkal, de így is négyes, ötös tanuló voltam. Soha nem készültem egyetlen órára sem, ennek ellenére még szakmai versenyeken is indultam. Olyan volt az oktatás, hogy egy hét tanítás, egy hét gyakorlat. Gyakorlat alatt az öreg szakikkal már iszogattam. Persze már ott voltak a jó barátok is. Nekem mindig volt pénzem, sok mindent megengedhettem magamnak. Nem voltam a spórolásra rászorulva."

Gyuszinak nagy nehézségeket okoz a takarékoskodás. A júniustól vállalt 10.000 forint, amit havonta félre akart tenni, nem valósult meg. Javasoltam, legalább próbáljon meg egy kisebb összeget eltenni.

"5000 forint nagyon "karcsú", az semmire sem lenne elég. Lakást venni, arra spórolni itt a szállón két éven keresztül...? Lesz 200.000 — 300.000 forintom, mihez kezdek vele? Albérlet? Aztán, ha nincs munka, megint az utca?"

Kilencedik Lépés — Szeptember

2002. szeptember 12. "Tóth Gyulánál este 18 órakor a gépi szonda bejelzett, 0,2 fújt."

(Recepciós esemény napló bejegyzése)

Már korábban említettem, hogy Gyuszit felkértem a naplóírásra (2002. május). A két hétből több hónap lett. Szeretném idézni a második "megcsúszás" napjait.

"KT, utcaseprés, nyugis nap. Semmi gond. Vége. 2000 — Ft ez a lényeg, ezért csinálom, nem jó kedvemből."

"KT, este kilencig. Felállás 4 fős brigád. Segítünk a sátrasnak pakolni munkaidőbe, ezért a jutalom egy flakon fröccs. Én mivel, hogy közös, a brigád szellemében ittam belőle, soha nem gondoltam volna, hogy kitudódik. Én annyit tanultam belőle, hogy az én helyzetembe ennyit sem lehet. Nehéz így, de nem akarok úgy élni, mint a szálló előtt."

Gyuszi lakhatásával kapcsolatban — azaz megszüntessük, vagy ne szüntessük meg — a Team döntött. Maradhat.

Harmadik próbaidő. Harmadszorra elölről kezdeni mindent, újra megdolgozni "csak a mai napért" nem könnyű. Kliensemnek 17 éves kora óta nem volt még 4 hónapos józansága. Nem volt, mert nem gondolta, hogy képes rá, s ahogy Gyuszi megfogalmazta, amire az ember azt mondja: nem megy, hát azt inkább ne is erőltessük.

A X. kerületi TÁMASZ gondozóval felvettem a kapcsolatot, és kértem orvosi segítséget. Eredmény:

Írásban (ld.: egyéni gondozási szerződés módosítása) külön rögzítettük, hogy a következő esetben az alkoholfogyasztás a férőhely azonnali megszüntetést vonja maga után.

Tizedik Lépés — Október

Gyuszi körül elcsendesedett minden. Munkát talált egy maszeknál, bejelentve nincs, de hetente kifizetik. A szállóról az egyik fiatal lakóval közösen mentek el dolgozni. Tíz hónappal a beköltözés után már kezd felengedni, barátkozni a házban élőkkel. Egyre többet látni a könyvtárban, dohányzóban miközben elmélyülten beszélget.

Érdekes a "tízes" szám Gyuszi életében. Tíz év kálváriája volt szükséges ahhoz, hogy változtatni akarjon az addigi életén, tíz hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a változás folyamata lassan elinduljon.

A szerződésében vállaltaknak maximálisan eleget tesz.

"Gyuszi dolgozik, jól van."

"A Tündér utcában volt egy hajléktalanszálló, na én ott kezdtem a pályafutásomat. Lehetett mosni, főzni, na meg a ruhát, cuccokat elzárni. Ki lettem okosítva, hová érdemes menni, és hová nem szabad. 1995-ig nem aludtam fapadoson. Ebben az időben már nem dolgoztam rendszeresen, alkalmi munkákból éldegéltem. Arra kerestem, hogy ihassak. A fizetős szállóról kirúgtak, de akkor sem mentem tömeg hotelba. Felköltöztem a Rózsadombra, volt ott egy elhagyott terület, ott vertem fel a fólia palotát. Nem voltak nekem cimboráim, magam voltam, ja meg az én Ágnesem. A beszélgetések hiányoztak, nem volt kivel. Ágival komoly dolgokról nem lehetett beszélgetni... Tudja Zita, a közös bennem meg Ágiban az volt, hogy ittunk, s az italra valót együtt szereztük be. Neki volt egy kis nyugdíja, na de az négy napnál tovább sose tartott. Egyszer a rózsadombi fólia palotát ellopták, és már Újpesten sem volt biztonságos az éjszaka, én bementem az egyik férfi éjjeli menedékhelyre, Ági ment a József nádorra. A reggelt alig vártam. Nem bírtam eleget inni, hogy kibírjam, pedig ott egész éjszaka folyt az italozás."

Tizenegyedik Lépés — November

Gyuszi készül már most az elkövetkezendő ünnepekre. Áginak vett egy arany gyűrűt. Haza is megy majd a két ünnep között. Mesélte, nagyon fáradékony, étvágya meg abszolút nincs. Megállapodtunk, elmegy a háziorvosához megvizsgáltatni magát, illetve panaszait elmondja. (Nagyon sokat fáj a mellkasa, szíve tájéka)

Újra két hét kényszer pihenő a Bajcsy Kórházban. Telefonon felhívtam, akkor mesélte el, hogy elindítják a leszázalékolását.

Kérte, hogy a megtakarított pénzéből elvehessen, mert szeretne adni a nővérkéknek. Ági mindennap meglátogatta, sütött-főzött neki.

Tizenkettedik Lépés — December

"A Lépések szépsége abban rejlik, hogy amikor újra azt érezzük, haldoklik a lelkünk, már tudjuk, hogyan ébresszük fel"

Gyuszit leszázalékolták, 67%-os III. csoportos rokkant lett. Nehezen törődik bele.

"Nem vagyok ép ember!"

Egyre többször teszi fel a kérdést: Mit ér a józanság? Megéri-e?

"Minden ember életében bekövetkezik az a pillanat, amikor felismeri, hogy úgy kell elfogadnia önmagát, ahogy van, jónak, rossznak, amilyennek született; hogy noha a széles mindenség tele van jóval, a tápláló kalász egyetlen szemcséje sem lehet az övé, csak azon munka által, amit a művelésre néki szánt földdarabkán végez. A benne lakozó erő új a természetben, és senki sem tudhatja, egyedül csak ő maga, hogy milyen tettekre képes, és ő sem tudhatja addig, amíg meg nem próbálkozott velük."

2003. március

Gyula rehabilitációs munkahelyen dolgozik. Egyre intenzívebben keresi a megoldást, azt a lehetőséget, amelynek segítségével egy jobb jövőt építhet fel.

Kliensem esetében jelenleg kettő alternatíva vehető számításba, mint leendő "megoldás"

1) Haza tér a szüleihez, ahol az anyagi biztonság, fedél, "megszokottság" várja. Azonban ott nem lesz Ágnes, a társ. (Édesapja kijelentette: — "Roma nem jön a házamba!")

2) Budapesten marad, egy darabig itt él a szállón, 2 év lejártával pedig újra egy ismeretlen-ismerős útnak ered, a társával közösen.

Dilemma: Mit erősítsek meg?

Egyelőre azt vállaltam fel, hogy közös munkánk során a "képessé tevésre" fókuszálok. Azon igyekszem dolgozni, hogy ő is úgy higgyen önmagában, mint ahogyan én ezt teszem.

"Most már tudom mit nem tettem jól idáig, azt nem játszom még egyszer végig. Azt azonban, hogy merre tovább, nem látom tisztán.

Vannak elképzeléseim, de ha belegondolok bármelyikbe, ha nem is rögtön, de a második lépésnél elakadok. Azt tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem mondta senki, hogy ennyire."

Budapest, 2003.03. 29.

 

A szerző az esetleírás készítésekor

szociális munkás volt a Váltó-Házban,

jelenleg a Táblás utcai Éjjeli menedékhely vezetője.

© 2004-2012, bmszki.hu