A BMSzKI lakói, intézményei a számok tükrében
1999. óta minden évben, egy átlagos téli napon — február 3-án — délután 5 óra és éjjel 12 óra között a hajléktalan emberekkel foglalkozó szociális munkások egy kérdőívet töltenek ki a fővárosban lévő hajléktalanszállók és a "téli krízis akció" keretében a pályaudvarokon meleg teát és szendvicset osztó szolgálatok igénybevevői körében. A kérdezés egyik célja egy világosan áttekinthető "pillanatfelvétel" elkészítése a fővárosi hajléktalan-ellátó szolgálatokat egy adott időpontban igénybevevőkről, másik célja egy olyan, minden évben megismételhető információgyűjtés, amely lehetővé teszi a szolgáltatások igénybevevőinek időbeli összehasonlítását, egyes változási tendenciák nyomon követését — az ellátó rendszer folyamatos értékelése és továbbfejlesztése érdekében."[1]
Az eddigi elemzések elsősorban a hajléktalan lét mélyebb megértésére, a hajléktalanok-hajléktalanellátók egymásnak való megfelelésére, meg-nem-felelésére, az időbeli tendenciákra, vagy fontosnak tekinthető speciális problémákra irányultak. Az FSzKI-BMSzKI azonban, amellett, hogy a budapesti hajléktalanszállások mintegy felét működteti, önmagában is reprezentálja az ellátás szinte teljes skáláját: rendelkezik férfi és női átmeneti szállásokkal és fapados férfi és női éjjeli menhelyekkel, anya-gyerek szállással és krízis részleggel. A tíz év óta működő FSzKI-BMSzKI-nak ma még nincs önálló kliens-nyilvántartó rendszere, ezért azt gondoltuk, hogy az egyik legutóbbi év, 2002. február 3-ai felvételének intézményi adatait próbáljuk meg felhasználni arra, hogy egy vázlatos tükörképet állítsunk magunk elé. Ennek segítségével megbízható összefoglaló képet kaphatunk a Budapesti Módszertani Szociális Központ intézményeiben lakók összetételéről[2].
Nem és életkor
A BMSZKI szállásain ezen a napon az ott dolgozó munkatársaknak összesen 1150 emberrel sikerült felvenni a néhány kérdésből álló kérdőívet. A BMSZKI átmeneti szállóin 840 fő, éjjeli menedékhelyein 310 fő válaszolt a kérdésekre. A BMSZKI intézményei 832 férfinek és 315 nőnek nyújtottak hajlékot. Budapesten az elmúlt években nyíltak meg női fapados éjjeli menhelyek, Dózsa fapados és a hozzátartozó Kálvária utcai fapados, ahol összesen 77 nő alhatott. A többi nő (338 fő) átmeneti szállókon kapott helyet, ilyen női szállókat (szállórészeket) szinte kizárólag a BMSzKI működtet.
A lakók legnagyobb része (62 %-a) középkorú, 40-59 éves, de a fiatalabbak-idősebbek aránya már jelentősen eltér intézményenként. A szociális otthoni bejutásra várók átmeneti szállójában, a Bánya utcában csak 50 évesnél idősebbeket találunk, s itt a 60 évesnél is idősebbek teszik ki a lakók többségét (57 %). A többi egységhez képest nagyobb még a 60 évesnél idősebbek aránya a Dózsa krízis részlegben (29 %), fiatalokat itt is alig találunk. A 40 évesnél fiatalabbak legnagyobb arányban a Kálvária női fapadon (44 %), a Könyves férfi fapadon (35 %), az Előd férfi fapadon (34 %) és a Vaspálya utcai átmeneti szállón (35 %), a Dózsa férfi átmeneti szállón (33 %) aludtak.
Legmagasabb iskolai végzettség
A BMSZKI-ban lakók jelentős része (40 %) csupán 8 általánost végzett. Ez a mai világban jelentősen behatárolja munkaerőpiaci lehetőségeiket, növeli kiszolgáltatottságukat a munka világában. Az alacsony iskolai végzettség mögött olykor generációk mélyszegénysége húzódik, máskor a gyermekkori család hányattatott sorsa, de vannak lakóink között, akiket enyhe szellemi fogyatékosságuk akadályozott meg a továbblépésben. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a lakók 6 %-ának elemi-általános iskolai végzettsége sincs, s az idősebbek által lakott Bánya utcában és Dózsa krízis részlegben arányuk ennek kétszerese (17 %, 15 %). Szintén figyelemre méltó, hogy a BMSZKI intézményeit igénybe vevő nők jellegzetesen alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a férfiak. (A 8 osztályt végzettek aránya az Alföldi utcai átmeneti szállón lakó férfiak körében 31 %, a nők[3] körében 68 %, a Dózsa szállón élő férfiak körében 39 %, a nők körében 46 %.) A lakók szerény többsége legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, s ez többük esetében lehetővé teszi, hogy képzéssel, átképzéssel, támogatással megtalálja helyét a munkaerőpiacon. Miközben az életkor és a nem befolyásolja az egyes intézmények lakóinak iskolai végzettség szerinti összetételét, aközben az intézmény típusával ugyanez nem függ össze: az átmeneti szállókon, illetve az éjjeli menhelyeken lakók összetétele lényegében nem különbözik egymástól.
Egészségi állapot
Saját bevallásuk szerint a BMSZKI-ban lakók önellátásra képesek (92 %), azonban van néhány intézmény, melyek speciális feladatokat látnak el. Ilyen elsősorban a Dózsa Krízis részleg, ahol az ott tartózkodók 60 %-a önmaga ellátására sem képes. De a Dózsa éjjeli menhelyen (részben lábadozó) és a Bánya utcai szállón is minden hetedik lakó képtelen önmaga ellátására. Megkérdeztük a lakókat arról is, hogy "A hét hány napján fogyasztott alkoholt?". A speciális kérdezési helyzetet is figyelembe véve, három különböző csoport körvonalazódik a válaszok alapján. Sokan egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt (55 %-uk válaszolta ezt), nem kevesen (15 %) minden nap fogyasztanak több-kevesebb alkoholt, s vannak, akik a hét néhány napján, legfeljebb minden második nap isznak (25 %). "Kemény hely"-nek számít (az átlagosnál több a sokat ivó lakó) a Bánya utcai idősek átmeneti szállója, az Alföldi utcai és a Külső Mester utcai átmeneti szálló, valamint a Könyves fapados. Ezzel szemben a lakók legalább 2/3-a egyáltalán nem iszik a Kálvária utcai és a Dózsa éjjeli menhelyen, a Dózsa átmeneti szállón. Speciális helyzetben van a Dózsa krízis részleg, ahol a lakók nagy többsége (85 %) szintén azt válaszolta, hogy egyáltalán nem iszik, s a Vaspálya utcai szálló, ahol a szakmai program és követelmény része az absztinencia.
Az adatfelvétel során is megkérdeztük a lakóktól, hogy "Van-e fagyási sérülése?". A közel 1200 lakó közül 80 válaszolta, hogy van ilyen sérülése. Elgondolkodtató, hogy február 3-án a Dózsa éjjeli menhelyen (25 %), s a Bánya utcai szállón (23 %) voltak legtöbben ilyen emberek (a fagyási sérülés keletkezhetett korábban is). Ettől eltekintve ebben sem mutatkozik mérhető különbség az átmeneti szállók és az éjjeli menedékhelyek között...
Mindezek eredője, hogy a BMSZKI-ban lakók fele (51 %) azt válaszolta, hogy egészségi állapotát tekintve munkaképes, másik fele (49 %) munkaképtelen. Furcsa módon mindkét arány magasnak tekinthető: ha onnan nézzük, hogy a köztudatban a hajléktalan emberek sokszor munkaképtelenként tűnnek föl, akkor azt mondhatjuk, hogy legalább minden második hajléktalan ember mégis munkaképes, a másik oldalról viszont nagyon súlyos helyzetre utal, hogy minden második hajléktalan ember munkaképtelennek vallja magát.
A speciális ellátást nyújtó Dózsa krízis részlegen kívül az átlagosnál jóval magasabb a munkaképtelenek aránya az időseket ellátó Bánya utcai szállón és a Dózsa fapadon, de ide sorolódik az Alföldi utcai szálló is, ahol a lakók közel 2/3-a mondta azt, hogy egészségi okokból munkaképtelen. Egyébként érdemes ismét felfigyelni arra a sajátosságra, hogy általában az éjjeli menhelyeken magasabb a munkaképesek aránya, az átmeneti szállókon több a munkaképtelen lakó.
Munkavégzés, jövedelem
A BMSZKI lakóinak döntő többsége rendelkezik munkából származó jövedelemmel (79 %), de csak a lakók alig fele esetében jelent ez jelenlegi munkajövedelmet (45 %). (A munkajövedelemből élők fele rendszeres munkavégző, másik fele alkalmi munkából él.) A többiek (34 %) valamilyen társadalombiztosítási juttatást kapnak (persze e mögött is korábban végzett munka, jogosultság található). Minden tizedik lakó csupán valamilyen kis összegű segélyt nevezett meg jövedelemként, s szintén minden tizedik lakónak semmilyen jövedelme nincsen.
Nagyon magas (24-40 %) a jövedelemnélküliek aránya a Dózsa és Kálvária fapadon, s a Dózsa krízis részlegen. Jellegzetesen magas az önmagukat segélyből fenntartók aránya a Dózsa és Alföldi utcai átmeneti szállókon élő nők körében (20-21 %). Munkajövedelemből élők elsősorban a Könyves és Előd utcai éjjeli menhelyeken megalvók, valamint a Külső Mester utcai, Vaspálya utcai átmeneti szállókon lakók körében találhatóak. Igencsak megfontolandó, hogy milyen sokan járnak el dolgozni az — egyébként lakhatásra éppen hogy csak alkalmatos — éjjeli menhelyeinkről, s viszonylag milyen alacsony a munkajövedelemből élők aránya a legmagasabb térítési díjjal rendelkező, legkomfortosabb Dózsa átmeneti szállón.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az utóbbi szállón vannak a legtöbben, akik rendszeres munkával rendelkeznek, a fapadosokon alvók döntő többsége alkalmi munkavállaló.
Hajléktalanná válás
A hajléktalan emberekkel foglalkozó hazai felvételek szokásos kérdése, hogy "Mióta hajléktalan?" a kérdezett. (Függetlenül attól, hogy sokszor a kérdező és kérdezett is mást ért ez alatt.) A BMSZKI-ban lakók 1/5-e azt válaszolta erre a kérdésre, hogy több mint tíz éve — vagyis nagyon rég óta, a rendszerváltás idejétől — hajléktalan. A megkérdezettek 1/5-e is több éve, 5-10 éve hajléktalan, miközben másik ź-ük nem rég került ebbe a helyzetbe, az utóbbi 1-2 év során. A BMSZKI-ba a bejutás nem "lépcsőzetes", vagyis nem olyan rendszer működik, hogy az először jelentkezők fapadosra kerülnek, aztán ha "kiérdemelték", akkor továbbléphetnek egy átmeneti szállóra, majd egy még jobb átmeneti szállóra. Ezzel szemben a bekerülés inkább igazodik a szállást keresők szociális-mentális helyzetéhez, a szűk lehetőségek keretein belül az "adekvát" ellátási forma biztosításához. Ezt mutatja, hogy a legfeljebb két éven belül hajléktalanná váltak legnagyobb arányban nem a fapadosokon alszanak, hanem az átmeneti szállókon. Ugyanakkor kiemelkedően magas az igen régóta hajléktalanok aránya a Könyves fapadon, a Dózsa fapadon, s az idős hajléktalanok ellátása miatt a Bánya utcai szállón.
Az intézmények lakóinak mintegy 1/3-a nem olyan régen (három éven belül) még lakásban lakott. Kiemelkedően magas az ilyen lakástalanná váltak aránya a Dózsa átmeneti szállón (43 %). Talán ők kapnak egy esélyt, hogy lakhatásuk elveszítése ne váljék végzetessé, még kievickélhessenek ebből a helyzetből, mielőtt a hajléktalanellátó rendszer foglyaivá válnának.
Többségük már egy éve hajléktalan szálló lakója. De náluk is nagyobb arányban aludtak, egy évvel a megkérdezés előtt is, valamilyen hajléktalan szálláson az Előd utcai és a Könyves fapadokon lakó fiatal-középkorú, alkalmi munkákból élő lakók. A "Hol lakott egy éve?" kérdésre a BMSZKI lakóinak 6 %-a válaszolta, hogy utcán, közterületen töltötte éjszakáit. Ők lényegében az "utcaközeli" speciális ellátásokat nyújtó intézmények lakói, a Dózsa fapadon és a krízis részlegben jutottak fedél alá azon a télen.
Minden második BMSZKI-ban lakó ember lakcímnélküli (51 %), a többiek többségének (29 %) ugyan van budapesti lakcíme, azonban ténylegesen ott nem lakhat. Az egyes intézmények azonban jellegzetes sajátosságokkal bírnak: a Bánya utcai férfi átmeneti szállón lakók (mint láttuk, idősek) szinte kivétel nélkül nem rendelkeznek lakcímmel (97 %), ugyanakkor például a Könyves éjjeli menhelyet jellemzően (70 %) budapesti lakcímmel rendelkező — fiatal-középkorú — férfiak veszik igénybe. Az átlagosnál nagyobb arányban találunk budapesti lakcímmel bírókat az Előd utcai éjjeli menhelyen is (45 %), a Dózsa krízis részlegben (41 %) és a Vaspálya utcai rehabilitációs szállón (39 %). Úgy tűnik, hogy inkább az "utcaközeli" ellátó egységekben fordulnak meg a még lakcímmel, azon belül is valamilyen fővárosi lakás címével rendelkezők.
Mit jelöltek meg lakóink hajléktalanná válásuk okaiként? Többségük valamilyen személyi-családi okot említ (67 %): ez elsősorban családi konfliktus, vagy éppen válás következtében bekövetkezett lakás-, család- és otthonvesztés. Egyes fapadosokon majdnem kizárólag (90-94 %) ilyen háttérrel rendelkező embereknek kell támaszt nyújtanunk (Könyves, Előd, Kálvária). Minden negyedik lakó valamilyen gazdasági okot említ: nem tudta fizetni az albérletet, lakásán túladott, kilakoltatták, vagy lakása lakhatatlanná vált.
A BMSZKI-ban élő hajléktalan emberek a fővárosi hajléktalanoknál magányosabbak (85 %-uk azt válaszolta, hogy magányos). Ez nyilván összefügg a működtetett intézmények jellegével is. De még így is vannak — nem sokan, tíz közül egy lakó -, akik elmondásuk szerint élettársi kapcsolatban élnek. Jellemzően ilyenek egyes szállókon élő nők (az Alföldi női átmeneti szállón lakók 53 %-a, a Dózsa női fapadon alvók 26 %-a. A férfiak legfeljebb csoportba, bandába verődnek (Dózsa átmeneti szállón 18 %-uk, Vaspálya szállón 13 %-uk.
A többiek kapcsolatai megszakadtak, tömegben is magányosak, s ez sokszor csak a szociális munkás odaadó figyelmével, támogatásával oldható.
A BMSZKI több mint egy tucat ellátási egysége mind önálló sajátosságokkal rendelkezik. Nem csak a szolgáltatás színvonala más és más, a lakhatási-létezési körülmények merőben eltérőek, de különböző az ott dolgozó csapat felkészültsége, sokszor mentalitása is. A lakók, az egyes egységek lakóinak összetétele is — mint láttuk — igencsak változatos, eltérő. Vannak egységek, ahol az ott lakók szükségletei és a számukra biztosítható körülmények talán inkább találkoznak egymással, s vannak olyan egységek is, ahol ezek ma még távol esnek egymástól.
[1] Két nagyobb tanulmányban foglaltuk össze az eddigi tanulságokat:
Bényei Zoltán — Gurály Zoltán — Győri Péter — Mezei György: Tíz év után. Gyorsjelentés a fővárosi hajléktalanokról — 1999. Esély, 2000/1.
Gurály Zoltán — Győri Péter — Mezei György — Pelle József: A margó szélén. Hajléktalan emberek Budapesten a századforduló éveiben (1999 — 2000 — 2001). Esély, 2002/3.
[2] A február 3-i felvételek egy-egy éves törzsadatai valóban csak vázlatos kép megrajzolására alkalmasak, a BMSzKI egy-egy intézményében időről-időre készülnek részletesebb felvételek is, s reméljük, hogy a közeli jövőben már működni fog az intézményen belüli egységes, részben elektronikus adatnyilvántartási és összesítési rendszer is.
[3] Átszervezés miatt jelenleg nem laknak nők az Alföldi utcai szállón, 2002 telén működött itt ilyen egység is.