Győri Péter:
"Hajléktalanok Menhelye Egylet"[1]
Az első fővárosi hajléktalanügyi kezdeményezés
"De végre, ha a mai európai constellációk között azt akarjuk, hogy mi is betöltsük azon szerepet, azon hivatást, mely a művelt nemzetek családjában minket megillet, akkor oda is kell törekvésünket irányozni, hogy az egyesített főváros oly központját képezze szeretett hazánknak: melyben tudomány és művészet, ipar és kereskedelem, polgári és politikai erény, valamint minden jó s hasznos felé törekvés egyaránt honosuljon, oly központ, melyből minden szellemi mozgalom kiinduljon, mely a tiszta polgári erény, az igaz hazafiság és műveltségnek egyrészt, más részt pedig a hazai ipar és kereskedelem, s vagyonosságnak, mint az önállóság egyik biztosítékának, gyúpontja legyen, s mely eszerint biztos reményt, biztos kilátást nyújt arra nézve, hogy Magyarország fővárosa Budapest, mielőbb a világvárosok sorába emelkedjék..." (Zajos helyeslés)[2]
Ráth Károly, a főváros első főpolgármestere beiktatáskori beszéde 1873. októberében
"A főváros szegény lakói közt — mint általánosan tudva van — az ínség, nyomor mind nagyobb mérvet ölt. Itt lévén a tél, e nyomor — ha csak annak a könyör közbelépése gátot nem vet, még nagyobb áldozatokat fog követelni. Ez okokból kötelességemnek ismerem a Tek. Tanács figyelmét e körülményre felhívni és megkérni, miszerint gondoskodni kegyeskedjék arról, hogy a szegény nép a téli idő folyama alatt meleg tartózkodási helyen ha nem is ingyen, de olcsó áron naponta legalább egyszer meleg táplálékkal láttassék el.
Óhajtandó volna ugyan, hogy egy részről a jobbmódú polgárok és emberbarátok áldozatkészsége s másrészt a fővárosi hatóság hozzájárulása folytán, más nagy városok példájára rendszeres állandó népkonyha létesíttessék, de míg ez lehető lesz, a bajon addig is segíteni kell."
Patrubány Gergely, fővárosi tiszti főorvos javaslata 1874. novemberében
Hajléktalanügyi hatósági dilemmák a városegyesités éveiben
A városegyesítést követően - nem előzmények nélkül - hihetetlenül felgyorsul az urbanizáció folyamata: az építés, növekedés, városba áramlás tömeges jelenséggé változtatja mindazt, ami korábban csak fel-felbukkant a polgárosodás kezdeti, erőszakosan visszavetett szakaszában. Az 1860-as évtizedben 80 ezerrel, a 70-es években 90 ezerrel, majd a 80-as években már 130 ezerrel, s a 90-es években nem kevesebb, mint 230 ezer fővel gyarapodik a város népessége. A városegyesítést közvetlenül követő években a befektetések nagy része még a város "alapszerkezetének kiépítésére" irányul (körutak, sugárút, ipartelepek stb.), s ugyan ezzel párhuzamosan megkezdődik a bérházak építése is, azonban a lakásépítés csak némi késéssel kapcsol a népesség-növekedésnek megfelelő sebességfokozatra.
A szobák számának nettó szaporulata |
A népesség nettó szaporulata |
A népességszaporulat/szobaszaporulat hányadosa |
|
1874 - 1880 |
10 ezer |
74 ezer |
7,4 |
1881 - 1890 |
48 ezer |
136 ezer |
2,8 |
1891 - 1900 |
130 ezer |
227 ezer |
1,7 |
Ekkor még az egy szobára jutó lakók száma átlagosan 4 fő felett van a városban: a városegyesítés évtizedében tovább nő a zsúfoltság, a lakásnyomor - bőven hagyva feladatot a következő évtizedekre is - az elkövetkező két évtized lakásépítési boomja azonban így is látványos. Hatósági, közhatalmi lakáspolitika, lakásügy nincs még, de a lakáskérdés már ott szerepel a gyakori politikai és publicisztikai témák között[3] Ezekhez számos adalékot szolgáltatnak az 187o. évi népszámlálás adatai, s a közfigyelmet erősíti a 70-es évek elején ismételten fellépő kolerajárvány is. A túlzsúfoltságot, mint járványügyi, közegészségügyi problémát hatósági kiköltöztetésekkel akarják megoldani. A város - nem először, s még nem is utoljára - járványbizottságot küld ki, mely előterjesztést készít a tanácshoz. "Ebben rámutatott a bizottság a főváros területén lévő tömeglakásokra, azokra a tömegekre, akik emberhez nem méltó, s a legelemibb egészségügyi követelményeket is nélkülöző helyeken húzódnak meg és javasolja a túlzsúfoltság hatósági beavatkozás útján való megszüntetését. A túlzsúfolt és a járvány miatt közveszélyt jelentő lakásokból kihelyezettek részére szükséglakások, egész könnyű szerkezetű, gyorsan, s csekély költséggel felépíthető fabarakkok sürgős építését kérték."[4]
[1]Ez a tanulmány részlet a készülő "Olvasókönyv a szegényügy - hajléktalanügy - lakásügy fővárosi történetéről" c. kötetből.
[2] Majd Jovicza Sándor pesti polgár 500 forintot ad át az egyesités örömére, hogy a Szent István Betegsegélyező és Biztositó Segélyegylet ebből segitse a kolerajárvány által sújtott özvegyeket és árvákat.
[3] Hoffmann Pál interpellációja a parlamentben "A Budapesten felmerült lakáshiány és lakásdrágaság elhárítása tárgyában"
Idézi Schuler Dezső: A hajléktalanság kérdése a székesfővárosban. Statisztikai Közlemények, 76.köt., 1935.
[4] Schuler i.m.