Győri Péter - Sass lajos: A Népszálló története I.
1912 - 1990
"Ha azt hiszi, hogy ez Népszálló, akkor nagyon
téved — mondta a jó doktor bácsi és három nap
múlva kidobott a Rókusból, ahová egy karambol
után vittek a mentők."
(Népszava, 1937. Január 9.)
Előzmények
Sok százezer ember vágya, álma, törekvése, ügyessége és ügyeskedése, életcélja szerveződik egy megszülető világváros, Budapest köré a Kiegyezést követő kapitalizálódás, gründolási láz éveiben. Először évente tizezek, majd százezrek jönnek élni a városba, élni a városból, a városépítés biztosította munkalehetőségekből. Nagyon sokak közülük mégsem lelnek új otthonra a városban. Egy részük elvándorol messzebb tájakra, vagy visszamegy szülőföldjére, mások a város határain kívüli településeken próbálnak meg letelepedni, s vannak, akik otthontalanul laknak, élnek a városon belül - a város társadalmával együtt, mégsem befogadva. Róluk, a részükre létrehozott legnagyobb "kísérleti intézményről", a Népszállóról lesz szó a következőkben.
"Az ágyrajárók városa"
Hiába írta le a Fővárosi Lakbizottság felkérésére Neményi Ambrus már 1883-ban alapos elemzését a budapesti lakásviszonyokról, hiába vázolta fel a megoldás lehetséges útjait és készített egy ennek megfelelő fővárosi rendelet-tervezetet - sok változás ezek hatására nem volt észlelhető.
"Statisztikai adataink arra engednek következtetni, hogy az új jövevények túlnyomó része a szegényebb osztályokhoz tartozik (...) Évenként 12-14 000 új jövevényt csak némileg megfelelő módon elhelyezhessük, arra évenként legalább 3000 szobára és megfelelő konyhákra volna szükségünk, de látjuk hogy még az utolsó 3 év alatt is, melyben pedig az építkezési kedv szokatlanul nagy lendületet vett, átlag 2000 új szoba épült azaz 6-7 személyre egy szoba."[1]
Tíz évvel később, az 1892. évi kolerajárványt követően Gerlóczy Károly alpolgármester dolgoztatott ki a lakásviszonyok rendezésére vonatkozó javaslatokat, azonban ennek hatására is legfeljebb annyi történt, hogy "közelebbről meg kell vizsgálni a kérdést", s 1893-ban a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal Thirring Gusztáv vezetésével felmérte a kialakult lakásviszonyokat. Az 1893. évi lakásösszeírás során 22. 149 albérlőt, vagy ágyrajárót találtak a városban.[2] Thirring az albérlet és ágyrajárás okait a népesség robbanásszerű növekedéséből adódó lakáshiányra, az ennek következtében megnövekedett lakbérekre vezette vissza, így a megoldást is a lakások számának növelésében látta. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a zsúfolt, elfogadhatatlan lakáskörülmények felszámolásának az a módja, hogy az ilyen lakásokban lakókat kilakoltatják - erre születtek akkoriban javaslatok - nem érheti el célját, csak akkor, ha egyben gondoskodnak a "kiszállásoltak" jobb körülmények közötti elhelyezéséről is.
"Ilyen körülmények között a mostani felvétel egyik fő eredményét azon tény megismerésében találhatjuk, hogy a túlzsúfoltság okozta baj orvoslásának első lépése abban állna, hogy mintegy 6-7.000 ember számára alkalmas lakóhelyiség teremtessék, magától értetődő dolognak tekintvén, hogy senkit, akármilyen rossz lakásból kizavarni nem lehet, míg az iránt megnyugtatva nem vagyunk, hogy számára jobb lakás tényleg rendelkezésére is áll. Az itt jelzett feladat megoldása tehát igen nagy igényeket fog támasztani, úgy a hatóság mint a társadalom áldozatkészsége iránt."[3](...)
"Megélhetésének parancsoló szava bírja őt is rá, hogy amúgy is szerény lakását másokkal ossza meg. Keresetéből nem bírja a túl magas lakbért fedezni, ezért keres albérlőt, ágyrajárót, hogy legalább részben segítse őt a létért küzdelemben."[4](...)
"Ahol bizonyos lakásnemből (p.o. kis lakásokból) csak kevés áll rendelkezésre, s így a kereslet nagy, ott a lakbérnek természetszerűleg fel kell szöknie, a sűrű kereslet felcsigázza a lakbéreket anélkül, hogy a magas bérnek jobb vagy nagyobb lakás felelne meg (...)"[5]
Gerlóczy az okok elemzésében némileg továbbmegy, amikor arra is felhívja a figyelmet, hogy nem egyszerűen valamiféle lakáshiányról, lakásdrágaságról van szó, hanem arról (is), hogy a munkabérek és a lakhatás költségei nincsenek arányban egymással. Miközben különböző közhatalmi lépéseket sürget - ezek elsősorban közvetett eszközök a magántevékenység mederbe terelésére - óva int attól, hogy a közhatalom közvetlen beavatkozás útján próbálja meg megváltani a kialakult, vagy éppen kialakulófélben lévő lakásviszonyokat.
[1] Dr. Neményi Ambrus: Jelentés a budapesti lakásügy tárgyában. Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1883. 8-9..old.
[2] Dr. Thirring Gusztáv: A fővárosi szegény néposztályok lakásai. Budapest, Pesti Nyomda, 1894.
[3] Dr. Thirring Gusztáv: i.m. 6.old.
[4] Dr. Thirring Gusztáv: i.m. 8. old.
[5] Dr. Thirring Gusztáv: i.m. 19. old.