Bényei Zoltán - Gurály Zoltán - Győri Péter - Mezei György
Tíz év után
Gyorsjelentés a fővárosi hajléktalanokról - 1999.
Egy átlagos téli estén - 1999. február 3-án, szerdán délután 5 óra és éjjel 12 óra között, amikor a napi átlagos hőmérséklet - 5 C fok volt - tizenöt kérdésből álló adatlapot vettünk fel a fővárosi hajléktalanszállók lakói körében. Ezen az éjszakán a fővárosban 52 szállás működött, összesen 3228 férőhellyel. Három intézmény - együttesen 307 férőhellyel - elzárkózott attól, hogy az adatok felvételében közreműködjön. A fennmaradó 2921 ágyat 2773 ember használta aznap (a kapacitás 95 %-a). Az így megkérdezettek 90 %-a válaszolt kérdéseinkre (persze egyes kérdéseknél még előfordultak adathiányok), vagyis 2552 fő válaszait tudtuk feldolgozni. Ezzel egy időben (18 óra után) a "téli krízis akció" keretében a közterületeken meleg teát és szendvicset osztó szolgálatok is feltették e kérdések egy részét a hozzájuk forduló 360 embernek[1]. Az adatlapok felvételét az egyes intézményekben dolgozó szociális munkások végezték, előzetes felkészítést követően. Közös munkájukat most is megköszönjük[2].
A kérdezés egyik célja egy világosan áttekinthető "pillanatfelvétel" elkészítése volt a fővárosi hajléktalan-ellátó szolgálatokat egy adott időpontban igénybevevőkről[3], másik célja egy olyan, minden évben megismételhető információgyűjtés elindítása volt, amely lehetővé teszi a szolgáltatások igénybevevőinek időbeli összehasonlítását, egyes változási tendenciák nyomon követését - az ellátó rendszer folyamatos értékelése és továbbfejlesztése érdekében.
Elemzésünkben először megkíséreljük ismételten és önkritikusan tisztázni az alapfogalmakat, magyarázatot keresni arra, hogy az elmúlt tíz év alatt miért torzult ezek használata, s ez milyen torzulásokat eredményezett az ellátási stratégiák kialakításában. Állításainkat az empirikus felmérés adataival támasztjuk alá, majd a hajléktalanná válás tipikus útjait bemutató kismintás elemzéssel finomítjuk tovább. Ezt követően azt vizsgáljuk meg, hogy a tavaly hajléktalanná váltak, mások-e, mint a régebb óta hajléktalanok, a különböző célú ellátási formákat hasonlítjuk össze az azokat igénybevevők főbb jellemzői szerint, végül megvizsgáljuk, hogy kik azok, akik ugyanebben az időben a főváros utcáin tartózkodva, az ún. teajáratok szolgáltatásait vették igénybe.
Tanulmányunk végén összefoglaljuk az adatok elemzéséből levonható főbb következtetéseket a mára kialakult hajléktalanellátó rendszer egyes diszfunkcióira vonatkozóan, ezek közül kiemelve azt a problémát, hogy a szállásnyújtó intézmények mennyiben szolgálják az otthontalanok - lakástalanok - hajléktalanok - fedél nélküliek szükségleteit, milyen lényeges eltérések figyelhetőek meg az intézményes célok és a tényleges igénybevétel között, hol mutathatóak ki az egyes intézménytípusok feladatellátásának főbb ellentmondásai. Megpróbálunk néhány indító gondolatot megfogalmazni a szükséges változtatások lehetséges irányáról, amelyekkel a további közös szakmapolitikai gondolkodást és tetteket szeretnénk elősegíteni.
Mind a következtetések megfogalmazása, mind a használt fogalmak tisztázása során megpróbáltunk a lehető legszigorúbban ragaszkodni az empirikus adatfelvétel korrekt elemzéséhez. Ez természetesen kijelöli jelen tanulmányunk korlátait is: "tiz év után" inkább a valós adatok, mintsem saját időbeli benyomásaink elemzésére koncentrálunk. Ennek a fővárosi adatfelvételnek az elemzése nyilván nem ad módot annak érdemi taglalására, hogy a hazánkban mára kialakult hajléktalanügyi finanszirozási, szabályozási és ellátó rendszer, valamint a hozzákapcsolódó szakmai gondolkodás miért nincs "köszönő viszonyban" sem több ezer olyan ember tragikus helyzetének a kezelésével, akik a végrehajtási eljárás, vagy a természeti katasztrófák következtében 1999-ben meg kellett, hogy tapasztalják: fedél nélküliek lettek.
[1] A teajáratok szolgáltatásait aznap igénybevevők kb. 80 %-a válaszolt a kérdésekre.
[2] Az adatfelvétel költségeit a Fővárosi Szociális Közalapítvány, a Menhely Alapítvány és a Twist Olivér Alapítvány támogatta.
[3] Kiküszöbölve ezzel a különböző szempontok alapján, különböző időpontokban készült, feltételezhető "átmozgásokat" is tartalmazó korábbi felvételek összehasonlításának torzításait.