MERRE TOVÁBB? Hajléktalanügyi stratégia
Ennek a programnak a középpontjában - szándékaink szerint - a hajléktalanná válás megelőzése, az egzisztenciájukat vesztett, hajléktalanná vált emberek társadalmi integrációja, visszailleszkedésük elősegítése áll.
Abból indulunk ki, hogy a jelenlegi hajléktalanellátó eszközrendszer a rendszerváltást követő első, sokk hatásszerű reakciók és az ezt követő "tűzoltó jellegű" eljárások hatására alakult ki. Az akkori és azt követő jó szándékú megoldások mára számos elemükben (szabályozás, finanszírozás, ellátási formák, ellátó és döntéshozó szervezetek stb.) intézményesültek, mely egyfelől - nagyon általánosan fogalmazva - a hajléktalan-ellátásnak bizonyos stabilitást kölcsönöz, sokszor ugyan "rendszeridegen" módon, de lehetőséget biztosított több lokális innovatív kezdeményezés, szakmai kísérlet megvalósításához, másfelől azonban lényegében stabilizálta a kezdeti "tűzoltó" eljárási, ellátási és ezeket fenntartó szabályozási-finanszírozási formákat.
....
A stratégiai program középtávon - vagy közérthetőbben, körülbelül öt év alatt - végrehajtható intézkedési, kormányzati teendőket fogalmaz meg. A várt hatások részben e perióduson belül, részben ezt követően jelentkezhetnek. Jó értelemben véve látványos és egyben kívánatos is lenne olyan, számszerüsíthető célokat (indikátorokat) kitűzni, hogy például "5 év alatt 2/3-ára csökkentjük a közterületeken élők számát", vagy "20 %-kal csökkentjük a hajléktalanság közvetlen veszélyében élők számát" . Ilyen indikátorok megfogalmazását azonban jelenleg még korainak ítéljük. Az azonban közép távon is megfogalmazható és teljesíthető cél, hogy 5 év alatt létrejöjjenek azok a szabályozási és finanszírozási eszközök, azok a dokumentációs és nyilvántartási eljárások, amelyekre támaszkodva 5 év múlva már ilyen stratégiai célok is megfogalmazhatóak és végrehajthatóak lehetnek. Az is megfogalmazható és teljesíthető cél közép távon, hogy milyen konkrét lépéseket teszünk a lakhatás biztonságának megerősítése, a hajléktalanná válás megelőzése, a közterületeken élők számának csökkentése érdekében (ezekre vonatkozó javaslatokat tartalmaz a jelen stratégiai program), illetve konkrét számszerű indikátorok vezethetőek be a végrehajtásban részt vevő egyes projektek esetében.
ORSZÁGJELENTÉS 2006 JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI HAJLÉKTALANÜGYI POLITIKA ALAKULÁSÁRÓL
A hajléktalanügy szempontjából 2005. Magyarországon a félfordulat éve volt. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen „történtek a dolgok”, hanem az előző évekhez képest fontos változások kezdődtek el, vagy pontosabban, fontos változások előjelei mutatkoztak. E változások lényege tömören abban fogalmazható meg, hogy egy olyan szemléletváltás vette kezdetét, mely a hajléktalanságot már nem pusztán egy végállomásnak, a hajléktalan embereket nem pusztán ápolásra szoruló, vagy éppen elrejtendő, kitaszított embereknek tekinti, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még lehetséges a kiút, lehetséges a visszaút, az integráció a hajlékkal rendelkezők társadalmába.
ORSZÁGJELENTÉS 2006 JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI HAJLÉKTALANÜGYI STATISZTIKA ALAKULÁSÁRÓL
Összefüggő stratégiát alkotni, mely konzisztens módon összefogja az egyes intézkedéseket, a megfelelő célokat kitűzni, a megoldási módokat ezekhez rendelni, majd időről-időre a végrehajtást monitorozni – nos, ezeket információk, adatgyűjtés nélkül egyáltalán nem lehet. Talán éppen ez az oka annak, hogy Magyarországon eddig nem alakult ki a hajléktalan helyzetben élőkre, vagy akárcsak a hajléktalanellátó szolgáltatásokra irányuló megbízható adatgyűjtési rendszer. (Ahogy a szegénységben élőkre, a többi személyes szociális szolgáltatásra irányuló ilyen rendszer sem alakult ki.) Mert eddig egyik kormányzat sem kívánt összefüggő stratégiát kialakítani a hajléktalan-probléma tényleges enyhítése érdekében.
A magyar hajléktalanügyi adatgyűjtési - statisztikai rendszer összefoglaló ismertetése, elemzése és értékelése (2006.)
Ennek a tanulmánynak a célja a magyarországi hajléktalanellátó szervezetekre és hajléktalan emberekre irányuló adatgyűjtési és statisztikai rendszer ismertetése és értékelése . A tanulmány bemutatja a magyar hajléktalanellátó szervezetekre, szolgáltatásokra irányuló jelenlegi hivatalos nyilvántartási, adatszolgáltatási rendszer működését, ennek jogi-szabályozási hátterét, a legújabb változtatási kísérleteket, illetve az ezekhez kapcsolódó vitákat. Értékeli az adatszolgáltatási rendszer céljait és meglévő hiányosságait, problémáit. A tanulmány bemutatja a szervezetekre, szolgáltatásokra irányuló, rendszeres, nem-hivatalos adatgyűjtés kialakult rendszerét is, kiemelve ennek gyakorlati jelentőségét.
A tanulmány ismerteti a magyar hajléktalanellátó szolgáltatások klienseire irányuló hivatalos adatgyűjtési rendszer működését, annak súlyos hiányosságait, e hiányosságok lehetséges okait, az erre irányuló különböző álláspontokat. A kliens-adatok regisztrálása és feldolgozása kapcsán foglalkozunk a jelenlegi nem-hivatalos kliens-adatgyűjtés kialakult rendszerével, jelenlegi állapotával. A szolgáltatók által külön-külön működtetett regisztrációs rendszerek sajátosságaival a tanulmány végső változatában foglalkozunk bővebben. Végül néhány javaslatot fogalmazunk meg a jelenlegi magyar hajléktalanügyi adatszolgáltatási rendszer lehetséges továbbfejlesztési irányaira vonatkozóan.
Kirekesztettek a városközpontban. Hogyan használják a nagyvárosi köztereket a hajléktalan emberek különböző csoportjai?
A tanulmány elején, bevezetésként röviden összefoglaljuk, hogy akár formális szabályok, akár az informális szabályok szerint mit is tekintünk köztérnek, melyek azok a tevékenységek, amelyeket a többség elfogad, s melyek azok, amelyek végzését általában elutasítja a köztereken.
A második fejezetben az ún. „február harmadikai” empírikus szociológiai adatfelvétel alapján bemutatjuk és röviden elemezzük, hogy napközben hol vannak, tartózkodnak Budapest hajlék nélküli polgárai, s milyen tevékenységekkel töltik mindennapjaikat. Látni fogjuk, hogy ebből a megvilágításból részben más képet kaphatunk, mint ha csak saját közvetlen vizuális benyomása-inkra támaszkodunk.
A harmadik fejezetben a Menhely Alapítvány ún Krízis autóján évek óta szolgálatot teljesítő utcai szociális munkások számolnak be tapasztalataikról, arról, hogy azok a hajléktalan emberek, akik nem a szállókon alszanak, éjszaka hol töltik idejüket, hol és milyen szempontok szerint keresnek meguknak fedelet, alvóhelyet.
A negyedik fejezetben egy még speciálisabb csoport szempontjait ismerhetjük meg, azokét, akik napközben munkahelynek tekintik az utcát, az alúljárókat. A közvélemény sokszor összekeveri a koldusok és a hajléktalanok, vagy éppen fedél nélküliek csoportjait, viselkedését stb. A budapesti koldusokkal készült interjúknak azokat a részeit mutatjuk be itt, amelyek arról szólnak, hogy ők mi szerint választják ki helyüket, placcukat és a hatóságok hogyan viszonyulnak hozzájuk a „flaszter szintjén”.
Végül az ötödik fejezetben egy kisebb reprezentatív közvélemény-kutatás eserdményeit ismertetjük, hogyan is gondolkodnak az otthonnal rendelkező polgárok Budapesten az általuk látható hajléktalan emberekről, mennyire támogatják, vagy utasítják el az ilyen helyzetben lévő embereket, hogyan viszonyulnak a kéregetésre-eladásra szánt, a hajléktalan emberek által írt-szerkesztett-terjesztett újsághoz (Fedél Nélkül), illetve mi a véleményük az ún. „karfa-vitáról”. Ez a fejezet egyben átvezet bennünket a tanulmány – még el nem készült – második részéhez is.
BESZÉLŐ - HAJLÉKTALANOK A SZAVAK ÉS SZÁMOK HÁLÓJÁBAN
Nincs olyan, hogy „hajléktalanok”. Helyesebben, van egy ilyen fikció, ahogy minden megjelölés az. Aki ott az alúljáró telefonfülkéjében fekszik nap mint nap, ő az, ő hajléktalan. De aki „csak” beköltözött hozzá egy éjszakára, ő is az? S aki ott sétál szerényen rendes ruhában - éppen munkából jön, bár nem tudja még melyik barátjánál fog ma aludni, ő is az? S a srácok, akik olyan jó ízűen cívódnak az újságárus előtt, de lakása egyiknek sincs, s a közös albérletből (ágybérletből?) holnap tovább kell költözniük valahova, ők? Az a fiatal lány, aki az oszlopnál téblábol már órák óta, mert nem mer hazamenni, ahol csak verést kap részeges anyjától, ő neki hol az otthona?
Ahány fedél nélküli, hajléktalan, lakástalan, otthontalan ember, annyi sors, annyi körülmény, annyi különböző élethelyzet és perspektíva. Ha kicsit is „rendet” akarunk teremteni e helyzetek, és helyzetjelölő szavak dzsungelében – csak, hogy egy kicsit jobban értsük, miről is beszélünk egymással -, akkor próbálkozhatunk a következőképpen:
A fővárosi hajléktalanok segélyezéséről szóló rendelet megszületéséről
1991. szeptemberétől nyújtott a hajléktalanok részére némi segélyt a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodája (az ÜSZI). Ez egy ún. belső (mondhatni informálisan megalkotott) segélyezési szabályzat alapján történt, a forrást pedig ehhez a Népjóléti Minisztérium biztositotta eseti megállapodások alapján.
A szubszidiaritás útja is kirekesztéssel van kikövezve
A lakásfenntartási támogatást az 1993-ban megalkotott ún. Szociális törvény vezette be új ellátási formaként. A bevezetés utólag reagált a lakásfenntartási költségek &mdash 80-as évek végén megindult, majd a 90-es évek elején radikálisan felgyorsult &mdash megemelkedésére, ennek következtében a lakossági lakásfenntartási hátralékok jelentősen megemelkedtek ezekben az években. Az új ellátás szabályozási módjából is adódó kezdeti bizonytalanságot követően, 1997-ig e támogatási forma dinamikus elterjedése figyelhető meg (mind az abban részesülők számát, mind az erre fordított összeget illetően). Ekkor a támogatási forma bevezetéskori lendülete megtört, s máig folyamatos és jelentős visszaszorulása figyelhető meg. Ennek több okát megpróbáltuk föltárni tanulmányunkban.