A pályázati program megvalósítása

„Restoring dreams to tackle loneliness”, azaz „Építsük újra az álmokat, hogy megküzdhessünk a magánnyal” egy olyan KA2-es stratégiai partnerség, amely egy kutatáson és annak kiértékelésén alapul. Minden résztvevő szervezetnek van tapasztalata a magánnyal kapcsolatban, és mindannyian egyetértünk abban, hogy nehéz a probléma megoldása, számos különböző tényezőnek köszönhetően. A magány nem csupán egy érzés, hiszen a kutatások azt mutatják, hogy a magányosság és a társadalmi elszigeteltség veszélyt jelenthet az egészségünkre is.

2019-ben minden résztvevő országban elkészült egy két részből álló kutatás. Egyrészt fölmértük 20-20 szakember attitűdjét és ismereteit a magányosság témájával kapcsolatban, másrészt a bevont szakemberek 2-2 ügyfelüket kérdezték a magányosságukról. Így összesen 40 BMSZKI-s ügyfélről és 20 BMSZKI-s szociális munkásról vannak adataink jelenleg.

A kutatás eredményei letölthetőek innen.

2019 szeptemberében lezajlott a második partnertalálkozó, Budapesten. Itt már tudtunk beszélni a kutatás folyamatáról, és megterveztük a bevont szociális munkások számára készülő tréninget. A tréningre 2020 januárjában került sor. Az összes partnerszervezet hasonló tematika szerint vezette a tréninget. A BMSZKI-ban tartott tréningen azok a szociális munkások vettek részt, akik érintettek voltak a kutatásban. Két alkalom valósult meg, összesen 20 fő bevonásával.

A tréninget a Kocsis utcai átmeneti szálláson tartottuk. A tematika a következők szerint épült föl:

  • Figyelemfelkeltés – a szakemberek érzékenyítése a téma iránt
  • Önbizalom fejlesztése – technikák a magányos ügyfél önbizalmának növelésére
  • Kapcsolati háló építése – technikák a magányos ügyfél számára
  • Az értelmes élet – hogyan ösztönözzük ügyfeleinket számukra vonzó és tartalmas elfoglaltságok megtalálására, határaik feszegetésére
  • Építsük újra az álmainkat – korábbi álmok felidézése, esetleg újak álmodása azzal a céllal, hogy az ügyfél képes legyen kizökkenni a tehetetlenségéből

A jelenlévő szociális munkások (összesen 20 fő) számára a tréning elsősorban egy visszaigazolás volt arról, amit már régebben is tapasztaltak: munkájuk során gyakran szembesülnek magányos ügyfelekkel. Magányosak, mert a családjuk nem fogadja el őket, mert külső jegyeik miatt a társadalom elfordul tőlük, sőt, gyakran a hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkások is magányosnak érzik magukat munkájuk során. Jó érzés volt beszélni egymás között erről a problémáról, élményeket megosztani, és természetesen hasznos volt új eszközöket kipróbálni. a tréning mind a trénerekben, mind a résztvevőkben megerősítette az elhatározást a folytatásra.

A tréning anyaga bővebben itt található:

https://www.bmszki.hu/hu/loneliness/trening-szocialis-munkasoknak

Sikeresnek értékeltük ezt a programot, így tervezzük újabb alkalmak meghirdetését.