Válsághelyzetben lévő várandós anyák segítése

A projekt háttere

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) hivatalos adatai – a Menedék program és a szociális munka eredményeit vizsgáló adatbázis – szerint évente legalább 20 várandós nő fordul meg átmeneti szállásokon és éjjeli menedékhelyeken, ugyanakkor feltételezhető, hogy a tényleges szám ennél magasabb, mivel jelentős a látencia. A traumatudatos nőgyógyászati rendelőt tavaly rajtuk kívül 25 várandós nő kereste fel egy vagy több alkalommal. Egy 2018-ban készült, 300 hajléktalan nő válaszait feldolgozó – reprezentativitásra nem törekvő – belső felmérés szerint az átmeneti szállásokon és éjjeli menedékhelyeken megkérdezett nők 10%-a volt várandós hajléktalansága idején legalább egyszer. A Február Harmadika felmérés 2024-es adatai pedig azt mutatják, hogy a szállón élő hajléktalan emberek 4–5%-ának született gyermeke hajléktalanná válását követően.

A hajléktalan élethelyzet egy várandós nő számára összetett és súlyos válsághelyzet. A terhesség időszaka fokozott testi és lelki biztonságot, rendszeres egészségügyi ellátást, megfelelő táplálkozást és nyugodt környezetet igényel – mindazt, ami a lakhatási bizonytalanságban gyakran hiányzik. A stressz, a kiszolgáltatottság nemcsak az édesanya mentális állapotát terheli meg, hanem a magzati fejlődésre is kockázatot jelent. A bizonytalan lakhatás emellett megnehezíti az ellátásokhoz való hozzáférést és a szülés utáni stabil élethelyzet megteremtését.

A válsághelyzetbe kerülő várandós nőknek biztonságos elhelyezésre és komplex, traumatudatos szemléletű segítségnyújtásra van szükség.

A Gyermekvédelmi törvény szerint a „várandós anya válsághelyzete: olyan családi, környezeti, szociális, társadalmi helyzet vagy ezek következtében kialakult állapot, amely a várandós anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozza, és ezáltal veszélyezteti a gyermek egészséges megszületését (…)”.

A jogszabályok alapján ugyanakkor a válsághelyzetben lévő várandós nő nem sok kézzelfogható segítségre számíthat. A szociális törvény szerint a válsághelyzetben lévő anya mindössze települési támogatásban (egyszeri segélyben) részesülhet. Bár a gyermekvédelmi törvény szerint több intézménytől is kaphat segítséget, ezek többnyire telefonszámokat jelentenek. A rendszer semmilyen garanciát nem biztosít arra, hogy a nők valóban kapjanak is érdemi támogatást. A válsághelyzetbe kerülő várandós nők sokszor teljesen egyedül maradnak – különösen akkor, ha nincs mögöttük támogató család, barátok, és / vagy nincs biztonságos otthonuk.

A várandós nők és gyermeket váró párok csak akkor kezdhetik meg babájukkal a közös életet, ha van olyan otthon vagy szállás, ahova a babát is vihetik.

A bajba jutott családok számára hozták létre a családok átmeneti otthonait, amelyekben országszerte kb. 4200-4400 férőhely van. Az intézmények jelentős része teljes kapacitáson működik egész évben. A fluktuáció (kiköltözés–beköltözés) miatt papíron lehet néhány szabad férőhely, de strukturálisan férőhelyhiányos a rendszer. A valódi kivezető utak hiánya miatt a családok gyakran a rendszeren belül vándorolnak egyik intézményből a másikba, esetleg a lakáspiac legalsóbb, legbizonytalanabb szegmenseibe kényszerülnek.

Ezekbe az intézményekbe jellemzően várólistákról lehet bekerülni, felvételi eljárást követően. A felvételi eljárás során számos tényezőt mérlegelnek az intézmények: a jelentkezők rászorultsága mellett a gondozási igényüket, és hogy az adott körülmények (szakdolgozói létszám, infrastrukturális adottságok, pl. a megüresedő szoba mérete stb.) között megfelelő és biztonságos ellátást tudnak-e nyújtani számukra. Az intézmények egy része például csak nőket és gyerekeket fogad, férfiakat nem, vagy csak bizonyos nemű és életkorú gyerekeket. A várandós nők gyakran azért sem jutnak be, mert nincs idejük kivárni a várólistát, vagy a megüresedő férőhelyekre más jelentkezőt választanak. Bár a várandós nőt egyedül is felvehetné egy intézmény, a gyakorlatban az, hogy egy személy „foglal el” egy többágyas szobát komoly pénzügyi veszteség a szervezet számára, így a több fős családokat preferálják. Sok esetben, ha fogadják is a várandós nőt, az intézmény több száz kilométerre van Budapesttől, olyan településen, ahol a nő senkit nem ismer, gyakran elszigetelt községekben. A fővárosi hajléktalanszállásokra újszülött gyermekkel nem költözhetnek be, így a szülés közeledtével különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Az említett kismintás vizsgálatból az is kiderül, hogy a válaszadók 6-7%-a veszítette el magzatát spontán vetélés során, és közel ugyanennyien estek át terhességmegszakításon. A megszületett gyermekek további sorsáról ugyanakkor rendkívül kevés információ áll rendelkezésünkre. Az elmúlt két évre visszatekintve mindössze 1-2 olyan esetről tudunk, amikor a gyermeket vér szerinti szülei kezdhették nevelni, három gyermek esetében pedig családbafogadással – valamely rokon gondozásában – rendeződött a helyzet. Két gyermeket biztosan örökbe fogadtak, 2-3 újszülött nevelőszülőkhöz került, és egy babáról tudjuk, hogy hosszabb ideig kórházban maradt, mert bár a szülei szerették volna hazavinni, nem volt hova. Az esetek mintegy kétharmadában azonban nem rendelkezünk információval arról, mi történt szülés után a gyermekekkel. A hajléktalan emberek 10-20%-ának gyermekei kerültek állami gondozásba.

Várandós anyák támogatása a BMSZKI-ban

A BMSZKI most egy programot indít válsághelyzetbe kerülő várandós nők részére. A program célja, hogy a nők számára olyan védett, kiszámítható és komplex támogatást nyújtson, amely megelőzi a krízis további súlyosbodását, és biztosítja a gyermek egészséges megszületésének feltételeit.

A program további célja, hogy csökkentse a koraszülés, az egészségügyi komplikációk és a gyermek állami gondozásba kerülésének kockázatát, valamint megelőzze a generációkon átívelő hátrányok újratermelődését.

A BMSZKI az elmúlt néhány évben több jelentős innovatív szakmai programot valósított már meg, így például létrehozta az ország első traumatudatos szemléletű nőgyógyászati szakrendelőjét, megteremtve a várandósgondozás és a szülésre való felkészítés lehetőségét. Így biztosítani tudja a hajléktalan élethelyzetű várandós nők egészégügyi ellátását.

A program részeként várandós nőket fogadó szárnyat alakítanak ki a Főváros egyik külső kerületében, egy családi házban működő családok átmeneti otthonában. Az épületben 4 szoba, konyha és étkező fogadja majd az anyukákat. Mivel közös használatú a konyha és a mellékhelyiségek is, valamint a szobák kisméretűek, így gyermeket váró párokat sajnos ez a részleg nem tud fogadni. Az intézmény működtetését két évvel ezelőtt vette át a BMSZKI egy olyan szervezettől, amelyik nem tudta tovább biztosítani a fenntartását, rendkívül rossz műszaki állapotban. Azóta sor került számos apróbb javításra és az épület tetőszerkezetének felújítására. További beruházásokra és tárgyi eszköz beszerzésekre van szükség annak érdekében, hogy kedvesebb, barátságosabb, otthonosabb legyen, és alkalmassá váljon újszülöttek ellátására is.

A kislétszámú intézményben minden anya hozzájut ahhoz a támogatáshoz, amelyre szüksége van, hogy kisbabáját biztonságban nevelhesse. Munkatársaink segítenek eljutni a megfelelő egészségügyi vizsgálatokra, felvenni a kapcsolatot a védőnővel, gyermekorvossal, egyéb egészségügyi ellátókkal. Támogatják az anyákat a babáikkal kapcsolatos gondozási feladatok elsajátításában, a harmonikus kötődés kialakításában. Amikor az anya helyzetet lehetővé teszi, segítséget nyújtanak a továbblépésben, akár szociális bérlakás, akár másik, hosszabb távú tartózkodást lehetővé tevő intézményben.

A projekt sikeres megvalósítása érdekében adománygyűjtő kampányt indítunk. Kérjük, csatlakozz! 

Hogyan segíthetsz?

Gyere el a május 29-30-án megrendezendő @gardróbvásárra, és frissítsd fel a ruhatárad jó minőségű, válogatott pre-loved darabokkal!  

Részletek és regisztrációs link az esemény FB oldalán: https://fb.me/e/4sWpi4z85

Támogass minket pénzadományoddal!

Elkülönített adománygyűjtő számlánk: 11784009-15493950-10080003

IBAN: HU25117840091549395010080003

Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntesd fel, hogy „várandós program”

Cégként, vállalkozóként adománygyűjtő partnerünkön, az @ÖTA n keresztül is eljuttathatod hozzánk adományod.

Számlaszám: 11600006-00000002-03937853

Köszönjük!