Üdvözöljük!

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, állandóan változó, gyarapodó intézményeivel egyben az ország és a közép-európai régió egyik legnagyobb szociális szolgáltató szervezete. Az intézmény mérete azonban inkább szakmai kihívás, mintsem büszkeség tárgya számunkra. Honlapunk kísérlet arra, hogy bemutatkozzunk azoknak, akik munkánk, szolgáltatásaink iránt érdeklődnek. A honlapon több nagy méretű dokumentum is elérhető, melyek letöltése némi időt vesz igénybe. (De megéri!) A honlapot megpróbáljuk folyamatosan fejleszteni. A javaslatokat, dokumentumokat, közlendőket a következő címre várjuk: titkarsag@bmszki.hu

DOKUMENTUM FELHASZNÁLÁSA ESETÉN NE FELEJTSEN EL A FORRÁSRA HIVATKOZNI, A SZERZŐK A COPYRIGHT JOGOKAT FENNTARTJÁK MAGUKNAK.

Hírek

A hajléktalanellátás eszközei: "sufnituning" és pályázati programok

Három izgalmas témával és egy kiállítással vagyunk jelen idén a Hajléktalanellátás Országos Konferenciáján. Hunyadi Anett és Szalkay Péter a "No-slum" közösségi program megszületését és kibontakozását mutatja be egy mozgalmas, interaktív szekció keretében. Breitner Péter A „sufnituning” lehetőségei és korlátai a szolgáltatásszervezésben – a hajléktalan emberek igényeinek és állapotának távolodása a szolgáltatásainktól, valamint kísérletek a kettő közelítésére címet adta a beszélgetésének. Sípos Anna és Farkas Edina pedig a hajléktalan emberek magányosságának a témáját dolgozza fel, az Építsük újjá az álmainkat, küzdjünk meg a magánnyal! című Erasmus+ projekt tapasztalatainak megosztásán keresztül

tovább >>

A hajléktalanság felszámolása mellett állt ki az EU 27 tagállama, köztük Magyarország is a Lisszaboni Nyilatkozat aláírásával

A Lisszaboni Nyilatkozat aláírásával megalakult a hajléktalanság elleni küzdelem európai platformja, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Az aláírók vállalták, hogy a platform égisze alatt együttműködnek egymással és – saját hatáskörükön belül – intézkedéseket hoznak a hajléktalanság felszámolása érdekében.

tovább >>

Nyugdíjasház: új lehetőség idős hajléktalan budapestiek lakhatásának biztosítására

A fővárosi lakásrendelet 2021 februárjában hatályba lépett módosítása lehetővé teszi, hogy időskorú hajléktalan emberek kedvezményes feltételekkel kérelmezhessék nyugdíjasházi lakások bérbevételét. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 9 nyugdíjasházban összesen 391 bérlakás található. Ezek kisméretű, összkomfortos bérlakások, amelyek időskorú egyedülállók és párok számára biztosítanak önálló lakhatást és nővérügyeletet. A Fővárosi Önkormányzat programjában most 11 ügyfelünk válhatott nyugdíjasházi lakások bérlőjévé.

tovább >>

Életmentő Pont – Együttműködés az utcán élők befogadásáért

Az Életmentő Pont a Józsefvárosi Önkormányzat, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) és a Menhely Alapitvany Diszpécserszolgálata együttműködésében megvalósított, éjszakai szálláshelyet és szociális munkát biztosító intézmény volt a téli krízis időszakában.
Az önkormányzat felkérésére egy olyan szolgáltatást alakítottunk ki, ahol az ellátórendszerrel szemben bizalmatlan hajléktalan emberek is szakszerű és személyre szabott segítségben részesültek.

tovább >>

A FEANTSA is kiállt a Szabolcs utcai intézmény védelmében

Megdöbbenve értesült a FEANTSA (a hajléktalan emberekkel foglalkozó nemzeti szervezetek európai szövetsége) arról, hogy a magyar kormány felszámolná a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Szabolcs utcai terephelyén működő egészségügyi központját. A FEANTSA felszólítja a magyar kormányt, hogy biztosítsa, hogy a kórház folytathassa létfontosságú munkáját.

tovább >>

„A kórház legyen mindenekelőtt menedékhely a szegény betegek számára.” - Néhány mondat a Szabolcs utcai intézményünkről

A BMSZKI Egészségügyi Szolgálata jelenleg a legkomplexebb és a legnagyobb volumenű betegellátást nyújtja a hajléktalan emberek számára az országban. Ez az ellátás került most veszélybe. Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a Szabolcs utcai intézményünkről.

tovább >>