2022. október 7-én kezdi meg működését a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) nőgyógyászati szakrendelése, ahol hajléktalan és lakhatási nehézségekkel küzdő nők részesülhetnek traumaérzékeny ellátásban.
Abban, hogy a rendelő – egy orvosi szoba és a hozzá tartozó váróterem és mellékhelyiségek – teljes körű felújításával és berendezésével létrejöhetett, és az ellátás a célcsoport szükségleteit szem előtt tartó szakmai tartalommal indulhat el, oroszlánrésze van Bicskey Leventének. Nélküle ez a szolgáltatás talán létre sem jöhetett volna. A Budapest Bike Maffia közreműködésével adománygyűjtő kampányt indított, és a rendelő felújítási munkálatait önkéntes projektvezetőként irányította. Az adománygyűjtő kampány során befolyt támogatás nem csak a beruházás költségeit fedezte, hanem az első néhány hónap működési költségeinek egy részét is.
Még a tél közepén beszélgettünk arról, hogy mit jelent Levente számára a jótékonyság. Szerettem volna jobban megismerni, borzasztóan kíváncsi voltam, vajon mi hajtja őt, honnan az elszántsága, honnan az az erő, amivel a jó ügyek mögé áll.
A beszélgetésünk úgy indult, hogy majdnem véget ért. Arra kértem őt, meséljen magáról egy kicsit a leendő olvasóknak. Azt válaszolta, hogy ő egy senki. Pont. Hosszú, jelentőségteljes szünet, és aztán a folytatás: egy egyszerű srác... Majd szép lassan feloldódtunk mindketten, és Levente belevágott a közepébe. A beszélgetésből sok mindent megtudhatunk róla, az indíttatásáról, a világlátásáról.
Ha arra a kérdésre keresem a választ, hogy miért vagyok ma az, aki, akkor a válasz az édesanyám.
Radiológus orvos volt a Heim Pál Kórházban 25 éven keresztül, majd az érdeklődése spirituálisabb irányba, a természetgyógyászat felé fordult. Egy magánklinikát nyitott, ahol különleges technológia segítségével gerincproblémákat gyógyított. Isten igazából olyan volt, mint egy coach – de akkor ezt még nem így mondtuk. Végig tanulta az életét, és mindent tudott. Elmentél hozzá, levetted a zoknidat, és az is megmondta, amit titokban akartál tartani. A bőröd színéből, a körmödből, a szemedből, a lábujjaidból.
Csodálatos ember volt! Mindenkivel megtalálta a hangot, a gyógyításban pedig nagyon jó eredményeket tudott elérni, például sportsérülések esetében. Ott tömörült nála egy csomó élsportoló és sokan mások. A bölcsességével utat mutatott, és volt egy olyan aurája, amiben jó volt lenni. Volt olyan olimpikon, akik azért tudott elmenni az olimpiára, mert anyám az utolsó két hétben kezébe vette, és felépült. És az a jóság, ami belőle áradt! Igazi tyúkanyó volt! Szerintem ez éledt meg bennem.
A jótékonyság hogyan van jelen az életedben? Hogyan kezdődött? S mit jelent számodra?
Mit jelent számomra a jótékonyság? Hobbi. Nem kért küldetés. Fel nem tett kérdésre a válasz.
Már nem is tudom, hány éve kezdődött. Nagyon sokban kapcsolódok Havasi Zolihoz, a Bike Maffiás sráchoz. Vendéglátós vagyok, fesztivál- és rendezvény szervező. Volt régebben egy kultikus klubom, a Merlin. Félig színház volt, félig szórakozóhely – nem fősodrú, mainstream, sokkal inkább művészi hely. Zoli volt a grafikusom, akkor még nem volt Bike Maffia. Amikor szórólapot kellett csinálni, vagy az újonnan nyíló éttermembe arculatot, akkor Zolival dolgoztam. Zoli egyszer a harmadik és a negyedik pálinka között megemlítette, hogy van egy ötlete. Majd egy páran elkezdtek biciklizni, és látjuk, mi lett belőle. Neki is családi indíttatása van, bár különben – én úgy látom – mindenkinek megvan a magáé. Szerintem három csapásirány van, három story, ami megérinti a segíteni vágyókat: a hajléktalanok elesettsége, a gyerekek problémái és az állatok. Van, aki előbb segít egy kutyán vagy egy macskán, mint egy emberen. Zolié a „hajléktalan vonal” lett, enyém a gyerek.
Az egész úgy kezdődött, hogy „mikuláskodtam”. A mai napig csinálom egyébként, elég komolyan. A szegényekhez ingyen megyek, és eljárok családokhoz iszonyú drágán, viszont nem nekem fizetnek, hanem az általam megjelölt szervezeteknek: péládul a Tündérpakk Alapítványnak, a Budapest Bike Maffiának, az Age of Hope-nak. Egy mikulásszezonban 150-170 ezer forintot is össze szoktam kalapálni valakinek. A felkérések negyedét vállalom csak el. Van egy szépen bekötött, nagy, 80 oldalas könyvem, abban van a jó gyerekek névsora. Mielőtt elmegyek egy családhoz, kérek a gyerekekről személyes információt, amit nem tudhat más, amiért megdicsérhetem őket, vagy amire felhívhatom a figyelmüket. Semmiért meg nem szidom őket! Szóval így indult.
Aztán nyavalyogtam Zolinak – épp itt, itt ennél az asztalnál, ahol most ülünk –, hogy
van még 360 nap az évből, hogyan lehet ezt a katarzist megőrizni?
És akkor mesélt a Bike Maffia készülő projektjeiről. Az egyik ilyen volt a VACSI – Válassz egy családot, és vásárolj be nekik! 6 családnak vásároltam be hetente egyszer saját költségre, 10–10 ezer forintért egy jó ideig. A másik volt a Sweat home – mint az Álomépítőkben, felújítottunk lakásokat rászorulóknak, például egy pedagógusnak, aki úgy tudott szociális bérlakáshoz jutni, hogy vállalta a felújítást, de nem tudta volna megcsinálni, mert nem volt rá pénze.
Aztán egyszer kiírtam a FB-ra, hogy egy szegény családban élő kisfiúnak ellopták a rollerét. A hegyről rollerrel ment le buszig minden nap, most meg halál tré az egész. 9 db rollert kaptam másnapra. Aztán egyre nagyobb és nagyobb gyűjtésekbe fogtam, ami – ahogy megismertem a BMSZKI-t, a gyerekotthonokat, a családos szállókat – kezdett ijesztő méreteket ölteni.
Úgy írtam meg a posztokat, kicsit manipulatívan, hogy hasson az érzelmekre, hogy forogjon az emberekben a kés, mert fájdalom nélkül nem nyílnak meg a pénztárcák.
Az első nagyon komoly gyomrost akkor kaptam, amikor 70 raklapnyi adomány gyűlt össze egy posztra, és le kellett lőnöm, mert nem volt olyan logisztika, amivel le tudtam volna reagálni. Hozzá kell tennem, hogy a pandémia előtt volt négy üzletem, raktáram, teherautóm sofőrrel, de ezek mind elmentek. Most két üzletem van, a másik kettőt bezártam, a raktár sem maradt meg. Végül mindennek meglett a helye! Úgy látom, magánadományozók nélkül a teljes szociális ellátó rendszer összeomlana a vérbe! Így jutottunk el a nőgyógyászati rendelőig.
Ültünk a Zsuzsával1 a lépcsőn, lamentáltunk, hogy mennyi teendő volna még. Ekkor mondta el, hogy van egy nagy álma, egy olyan nőgyógyászati rendelő, ahová hajléktalan nők fordulhatnak. Azt mondtam: összehozom!
Kértem, hogy valakivel kapcsoljon össze a BMSZKI-n belül. Elkezdődtek a zoom meetingek Tamással, a BMSZKI orvosával, veled..., és lassan minden összeállt. 11 hónap szervezés előzte meg a kampány elindulását. Megkerestem a Bike Maffiát, mert úgy gondoltam, hogy egy állami intézményben magánszemélyként nem csinálhatok beruházást. A jogi személy – ha már tiszteletbeli maffiatag vagyok – legyen a Bike Maffia. Ők gyűjtik a pénzt, szerződnek veletek, de minden egyéb ide vonatkozó feladat az enyém. Nem vonok be semmilyen erőforrást, még egy fénymásoló papírt sem kérek, hanem készre csinálom.
Várj egy picit! Meséld el kérlek, a CSAO-val hogyan kerültél kapcsolatba!
A Zolin keresztül, a pandémia alatt. Egy csomó olyan vonzata volt a pandémiának, amivel nem számolnak az emberek. A gyermekotthonokban az étkeztetés normatíva alapján történik – mindegy, hogy 3 éves vagy 15 éves egy gyerkőc, tudod, mennyit fordíthatnak napi háromszori étkeztetése? 625 forintot. Gyalázat. Ha iskolába járnak a gyerekek, az ebédet az iskolában kapják. A karantén idején a napi háromszori étkezést a 625 forintból kellett megoldani. A családok átmeneti otthonában élő családok helyzete is nehéz volt, mert sok szülő veszítette el a munkáját, a gyerekek pedig nem tudtak az iskolában-óvodában étkezni.
Gondolkodtunk Zolival, hogy miből tudnánk segíteni. Egy ismerősöm mondta, hogy minden állami cégnek van társadalmi felelősség vállalás fül az oldalán, oda kellene írni valamit, vagy kitölteni egy nyomtatványt. Próbáljuk ki! Mi baj lehet? Semmi sem történt egy ideig, majd egyszer csak felhívott egy titkárnő: maga ki, miért kvalifikált erre az egészre, és milyen referenciái vannak? Mondtam, hogy én senki sem vagyok, vagy ha úgy vesszük, akkor a Bike Maffiához tartozom, de ha személy szerint rám kíváncsi, ajánlanám a FB oldalam visszapörgetését 5 évre, ezt tudom mondani referenciának. Ezután felhívott az igazgatónő, hogy menjek el hozzá, beszélgessünk. Elmondta, hogy nem volt csapatépítő tréning, senkit nem vittek a Forma 1-re, vannak olyan fülek a költségvetésükben, amiken van elkölthető pénz.
Arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha azt hozná a Mikulás, hogy december 6. és 31. között mindenki, aki a Családok Átmeneti Otthonában él, kapna egy tál ételt?
Ez egy win-win helyzet volna, mert minden zárva, ha a vendéglősnek odaadjuk ezt a feladatot, ő sem hal éhen. De ugye tudja, hogy ez közbeszerzés? Rekord sebességgel lement a közbeszerzés! Hívtam a vendéglőst, aki mondta, hogy nagyon örül, de 30 napra fizetnének. Hívtam a főnökasszonyt, hogy pandémia van, éhhalál, nem lehetne hamarabb? Megjött 15 napra a pénz! Csodálatos volt. És ezt megérezték ők is... Aztán még utána hívtak, hogy Levente, ebben a zsebben még van pénz, elkölti?
Hogyan folytatódott?
Azóta élmény napot tartok állami gondozottaknak. Korcsolyázni hozom őket minden szombaton, amióta kinyitottunk – megy értük a busz Nógrád megyébe vagy bárhová, leteszi őket a Bazilikánál, besétálnak a Szabadság téren lévő jégpályára, korcsolyáznak egy órát, beülnek az étterembe, kapnak egy pizzát és egy üdítőt, mennek vissza korcsolyázni, majd egy forró csoki után vissza a busszal haza. A B jelű a sport nap. Jön velük a busz, irány a Grupama Aréna, ahol vár rájuk egy stadiontúra, utána kimegyünk Telkibe, ahol ebéd után az ottani sportcsarnokban három edző játszik velük a Fradiból. Sikít mindenki a röhögéstől! Ha vége, uzsonna, busz viszi őket haza. Közben kapnak egy fehér mezt, zöld nadrágot és egy labdát. A C jelű pedig a kultúrprogram – busz, csodák palotája, ebéd, szabaduló szoba, uzsi, busz vissza. Ezekre adnak pénzt, mert jó projektek.
Volt még egy valami, ami iszonyatosan jó volt. Erre vagyok a legbüszkébb, ha lehet ezt mondani. De azonnal szóljál, ha úgy érzed, hogy én most magamat fényezem, légyszi ne engedd! Megkeresett egy hatalmas belsőépítészettel foglalkozó cég, még 2020-ban, hogy nem szeretnének most ajándékot adni a partnereknek, és mondjam meg, hogy mire költsék ezt a keretet. Az lett a gondolatmenet vége, hogy vegyenek színházjegyeket állami gondozott gyerekeknek. Vettek is 215 db jegyet a Víg színházba, a Pál utcai fiúkra, a Dzsungel könyvére és a Padlásra. 3 különböző gyerekotthonnak adták a vauchereket. A színházban nagyon örültek, hogy valaki másfél millió forintot költött színházjegyre a teljes bezárás alatt. Ilyenek vannak, de ezeket ki sem írom a FB-ra, mindek tömjénezzem magam? Örülök, hogy sikerült összehozni.
Fantasztikus dolgokat viszel véghez, nap mint nap. Mennyi időt szánsz az életedből a jótékonyságra?
Igazából egész nap velem van, amikor éppen veled beszélek telefonon vagy bármit intézek, stand by állapotban. Mostanában egy csomó üzenetet kapok vadidegenektől, hogy kellene egy kanapé, fizessek be egy sárga csekket... Sok a megkeresés.
Nem tudnám megmondani, mi alapján szelektálok, hogy miért ez a kisfiú? Megjön az érzés, és akkor csinálom. A rendelőnél is megjött az élmény. Semmilyen vezérelv nincsen... megtörténik, nem tudnám megmondani, mi a következő, biztos lesz, mert nem vagyok meg nélküle. Azt szoktam mondani, hogy ezekkel a dolgokkal építek páncélt magam köré a világ szarságai ellen. Semmi bajom nem lehet sosem, mert azzal, amit csinálok, megvédem magam.
Mindig van következő, mert kell, hogy legyen, kell ez az érzés! Nm tudom, hogy miért van így. Egy ismerős felhívott, hogy Tápiógyörgyén volna egy kisfiú, tudok-e segíteni? Persze – leutaztam, megnéztem a storyt.
Sokszor van már úgy, hogy fals dolgokkal keresnek meg. Mondom, küldjenek egy címet, lemegyek. És nem jelentkeznek többé.
Megtalálnak csalók is...
Hogyne, rengeteg csaló van a segítő csoportokban. Szőrnyű képeket raknak fel, például beteg kisgyerekről. Elkezdek utána járni, és kiderül: nincs olyan cím, amit megadtak, sőt nincs is olyan falu sem. Többségük roma. Az egész roma kérdés, pont a jótékonyság kapcsán, hogy úgy mondjam, éles. Mert egyfelől ellenérzései vannak az embernek, másfelől igyekszik nem előítéletes lenni, főleg gyerekek kapcsán – mi bajom lehetne nekem a roma gyerekekkel? A gyerekotthonokban annyival találkoztam, cukibbnál cukibbak. Ha minden gyerek az én gyerekemként nőne fel, akkor nem lenne romakérdés...
A roma kérdésben például a gyűjtések kapcsán úgy merül fel, hogy ha kiderül, hogy roma származásúnak gyűjtök, kevésbé mozdulnak meg az emberek. Lehet szemforgatni, meg bármit mondani erre, de ez a valóság.
Nem túl régen még én is úgy gondoltam, hogy a romákkal van gond. A nyolcban nőttem fel, testközelből tudom. Sokáig azt mondtam, hogy ha majd a magyarokkal végeztem, jöhetnek a romák. De ott a Cseppkőben a mikuláskodás kapcsán jöttem rá arra, hogy nincs értelme részemről ezt a dolgot külön választani.
Nagyon-nagyon sok időt és energiát teszel ebbe az elfoglaltságba, más emberek a családjukkal töltenek ennyi sok időt, kirándulni mennek, olvasnak, dolgoznak még valahol, hogy több pénzük legyen... Még mindig keresem az okát, hogy miért választod ezt – értem a családi indíttatást, értem, hogy páncél a sok rossz ellen...
Nekem ez a hobbim, ha így tetszik. Miért még? Mert iszonyatosan sok pozitív hozadéka van. Mert az örömszerzés éltet. Iszonyatosan jó érzés, megcsinálni, véghezvinni, látni, szembesülni vele, hogy mi történt, látni az embereken, hogy milyen hálásak. Vagy hogy nem tudják hova tenni, ami történt. Az ezzel járó kreditek nagyon erősek.
Most már a nagyon sok ismerőstől azt kapom vissza – úgy tűnik, hogy valamit nem tudok elintézni – ja, neked igen! Olyanok, akik igazából nem is ismerősök, egy rendezvényen vagy társasági eseményen odajönnek lapogatni a vállam, hogy amit te csinálsz, fantasztikus! Úgy vagyok szembe dícsérve, hogy arra nem lehet azt mondani, nem esik jól.
Annyi megbecsülés, szeretet árad felém ezek miatt a dolgok miatt, hogy kurvára megéri! Nem ettől vagyok valaki, de közben mégiscsak valakinek érzem magam, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok és ennyire megbecsülik és tisztelik, amit csinálok.
Rengeteg szituáció, kis apróságok: a cipőboltban odajön az eladó, hogy „ne haragudj, de nem Leventének hívnak, és nem te posztoltad azt, hogy...?” vagy „az unokanővérem is hajléktalan”. Nekem ez nagyon bejön, kurva jól érzem magam tőle! Nem tudom, hogy hogyan hívják ezt a jelenséget, pszichésen pozitív-e vagy nem, bár én annak érzem, és hogy ezzel foglalkoznom kellene-e vagy sem.
Nagyon bejön, hogy ennyit változott a megítélésem, hogy az emberek hogyan állnak hozzám ezek miatt a dolgok miatt. A saját személyzetem, az embereim. Látom a megbecsülést.
Sokkal könnyebb így dolgozni is. Betemettem azokat az árkokat, ami alkalmazott és munkáltató között van, mert az a 10-20 ember, aki nekem dolgozik, kiteszi a szívét-lelkét önként és dalolva, mert neki igen, mert ilyen rendes ember a főnököm.
Segített rendes embernek lenni, rengeteg mindenre ráébresztett. Ezt a cigány dolgot is elengedtem évekkel ezelőtt. És – ez most szitokszó – liberálisabb, szélesebb látókörű, elfogadóbb, megértőbb lettem. Nagyon sokat segített a földön maradni.
Gazdag vagyok, sikeres, sok pénz keresek – ideje azt a sok jót, amit a sors velem tett, visszaadni azoknak, akikkel nem tette ezt. Gyönyörű gyerekeim vannak, gyönyörű helyen élek, nem hogy nem nélkülözök, hanem nagyon jól mennek a dolgaim, és éppen ezért kutya kötelességem visszafizetni a sorsnak.
A változás szón gondolkodom. Azt mondtad, sokat változtál ebben a folyamatban. Más voltál fiatalnak?
Nyersebb. Pikírtebb. Mindig jó voltam, sosem voltam bűnöző, sosem hajlottam a rosszra, de a nehéz gyerekkoromból adódóan sokkal karcosabb voltam, nagyképűbb, szereplősebb, más... Ez egy jellemfejlődés is a részemről. Édesanyám is alakított, a házasságom is. Most már sokkal elfogadóbb vagyok a romákkal, droghasználókkal, problémásabb emberekkel, szituációkkal. Sokkal türelmesebb vagyok, mert már annyi mindent tapasztaltam.
A jótékonyságra az emberek nem mindig úgy reagálnak, ahogy gondolnánk. Pofára estem párszor. Odavittem az adományt, és nem tudott mit kezdeni azzal, ami vele történik. Nem volt jó fej. Olyan is volt, hogy megtaláltam a jófogáson az általam vitt cuccot – gondoltam, legalább pénze lesz belőle. Annyi sok rossz tapasztalatom lenne, ha én rossznak venném. Mindez megértésre tanított.
Köszönöm a beszélgetést!
Lejegyezte: Vida Judith
1 Nagy Zsuzsannával, a BMSZKI Családok Átmeneti Otthonának a vezetőjével