A BMSZKI három évtizede

Kedves Kollégáink, ügyfeleink és mindenki, aki érdeklődik a fővárosi hajléktalanság helyzete, illetve a munkánk iránt!

A Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI), a Fővárosi Önkormányzat hajléktalan embereket segítő szervezete 2023. március 1-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2023-ban összesen harminc különböző – a hajléktalansággal és a hajléktalan emberek támogatásával kapcsolatos – programot és rendezvényt szervezünk. Ezeket egy dolog köti össze: a nyitás szándéka.

Programjainkkal szeretnénk megszólítani saját munkatársainkat, a társszervezetekben dolgozó kollégáinkat, az intézményeink szolgáltatásaiban részesülő hajléktalan embereket, illetve mindenkit, akit foglalkoztat a hajléktalanság problémája. Szakmai identitásunk és szerepfelfogásunk szerint az általunk nyújtott szolgáltatások egyaránt szolgálják a budapesti hajléktalan és nem hajléktalan embereket. A hajléktalanság problémáját közügynek tekintjük. Az utcára kerülés, a lakáshoz jutás nehézsége, az egzisztenciális lecsúszás lehetősége és az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek olyan jelenségek, amelyek mindannyiunk életét a lehető legközelebbről befolyásolják, és bármit is sugalljon a korszellem, mindez nem csupán magánügy!

Nem tudjuk, hogy csak anekdota vagy megtörtént beszélgetést idéznek fel, de biztosan az emberi civilizáció lényegét ragadják meg a következő sorok: „Évekkel ezelőtt Margaret Mead antropológust megkérdezte egy diák, hogy mit tart egy kultúrában a civilizáció első jelének. A diák azt várta, hogy Mead majd a halhorgokról, agyagcserepekről vagy kövek őrléséről szól majd. De nem így történt. Mead azt mondta, hogy a civilizáció első jele egy ősi kultúrában egy eltört combcsont volt, amelyet meggyógyítottak. Elmagyarázta, hogy az állatvilágban, ha eltöröd a lábad, meghalsz. Nem futhatsz el a veszély elől, nem juthatsz le inni a folyóhoz vagy nem tudsz vadászni, vagyis táplálékot szerezni. Ekkor te egy darab hús vagy a vadállatok számára. Egyetlen állat sem él túl egy törött lábbal, mert túl hosszú idő kell ahhoz, hogy a csont összeforrjon. Ez a törött és meggyógyított combcsont bizonyíték arra, hogy valaki időt szánt arra, hogy az elesettnél maradjon, bekötözte a sebét, biztonságos helyre vitte az illetőt, és vigyázott rá a felépüléséig. Valakit átsegíteni a nehézségeken, ott kezdődik a civilizáció. Akkor vagyunk a legjobbak, ha másokat szolgálunk.”

A kerek évforduló alkalmából álljon itt egy rövidre szabott összefoglaló a BMSZKI elmúlt 30 évéről.

Az első tíz év

A BMSZKI szervezetének és szervezeti kultúrájának a fejlődése szempontjából az elmúlt harminc évet – nagyon leegyszerűsítve – három tízéves periódusra bonthatjuk.

1993-ban, amikor a Fővárosi Közgyűlés megalapította a Fővárosi Szociális Központot (az „FSZKI-t”, a BMSZKI közvetlen jogelődjét), a hajléktalanság már 3-4 éve nyilvánvaló és tagadhatatlan jelenség volt Budapesten. 1989 után az első hajléktalanszállásokat civil szervezetek kezdték működtetni (funkciót váltó munkásszállásokban, kiürített munkásőr- és katonai laktanyában). A segítők maguk is „funkcióváltásban”, de legalábbis szerep- és identitáskeresésben voltak ekkortájt, szociális szakemberképzés még éppen csak nyomokban létezett. Az úgynevezett „hőskor” zajlott, annak minden tünetével.

1993-ban a Fővárosi Önkormányzat döntő lépésre szánta el magát. Elismerte és elfogadta, hogy a civil kezdeményezések mellett, azok támogatásával párhuzamosan a város lakosságát szolgáló közhatalomnak, az önkormányzatnak magának is közvetlenül részt kell vállalnia a hajlék nélküli emberek elhelyezésében, segítésében.

Az FSZKI megalapításával a főváros hét, többnyire korábbi munkásszállást szervezett egy önálló, immár hajléktalanellátó intézményi keretbe. A rendszerváltás utáni gyors, társadalmi, gazdasági és munkaerőpiaci változások következtében a tömeges munkanélküliség időszakában nem egy esetben megtörtént, hogy régóta munkásszálláson élő emberek úgy váltak hajléktalanná, hogy valójában el sem hagyták a szobájukat… De ennél is lényegesebb volt, hogy végre a lakhatásukat elvesztő emberek is bejuthattak ezekre a szállásokra, ahol korábban nem fogadták őket.

Az FSZKI/BMSZKI első évtizede – nem kevés buktatóval, szervezeti krízissel fűszerezve – elsősorban a hajléktalan emberek elhelyezését szolgáló férőhelyek, ágyszámok fizikai növekedésével, a szolgáltatások alapfokú megszervezésével, kialakításával telt. 2004-re összesen 10 telephelyünk volt, ahol átmeneti szállások, éjjeli menedékhelyek működtek, továbbá egy nappali melegedő, az utcai gondozó szolgálat és az anya-gyerek krízis szállás. Ennek az évtizednek kétségtelenül a legnagyobb beruházása a Dózsa György úti szálló (egykori Népszálló) felújítása volt. (Immár negyedszázad múltával egy újabb nagy felújítás is ráférne, ahogy számos más intézményünk esetében is ez több, mint indokolt lenne.)

Dózsa györgy út 15. felújítás előtt és után

A második évtized

A második évtized a szakmai építkezés időszakának tekinthető. Sok szálláson ekkor vette kezdetét az egyéni esetkezelés, a szakmai teamek működése, a professzionális szociális munka. Néhány év alatt jóval több, mint száz jól képzett, fiatal szakember, szociális segítő állt munkába a BMSZKI-ban. Körvonalazódtak a legfontosabb szakmai célok is. Egyfelől a hajléktalan helyzetből való kitörés elősegítése: visszakerülés a munkaerőpiacra továbbképzésekkel, átképzésekkel, álláskereséssel, motiválással és visszakerülés az önálló lakhatásba lakástámogatási programokkal és pénzbeli támogatással. Másfelől célzottan az utcán élők befogadása az ún. „Nyitás az utcára” programcsomag keretében.

Mindezek érdekében a munkakultúra, a szervezeti működés és a segítő szakemberek tudásfejlesztése területén komoly lépések történtek. A hajléktalan emberek kiútjait segítő ún. „referensi rendszer” indult több kulcsterületen: a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy és addiktológiai, továbbá a szociális otthoni elhelyezés területein. A társszervezetek dolgozói számára is nyitott továbbképzések indultak, és önálló, akkreditált szociális asszisztens képzés segítette a szakmai színvonal megszilárdulását. Ezekben az években a BMSZKI és közreműködésünkkel más szervezetek munkatársai a „Vándorok” – Leonardo da Vinci mobilitási program keretében Európai Uniós tanulmányutak segítségével szereztek és hoztak haza számos külföldi tapasztalatot. Egyre inkább létjogosultságot nyert az a bölcs megállapítás, hogy egy szervezet nagysága nem a fizikai méretén, hanem a hatásán keresztül érvényesül. A 2000-es évek közepétől a BMSZKI fizikai növekedése mellett a hatása, hatásossága is megerősödött: a hajléktalan emberek számára egyre inkább képesek lettünk megadni olyan szakszolgáltatásokat, amelyekre igazán szükségük volt.

A második évtized végére, 2013-ra a BMSZKI újabb 9 telephellyel és számos különböző ellátási formával bővült, és bár később is létesült még néhány új szolgáltatás, lényegében elérte jelenlegi fizikai méretét. E második évtized férőhely-bővülése azonban nem csak volumenét, hanem minőségét és új funkcióját tekintve is egyfajta áttörést hozott a BMSZKI életében. Olyan színvonalas épületekkel gyarapodott a fővárosi hajléktalanellátás rendszere, mint a volt BKV-s Kocsis szálló, a volt pedagógus és nővárszálló, a Gyáli szálló, a volt MÁV-os Aszódi szálló, valamint a Szabolcs utcai kórház és a Kőrakás park épületei (hogy a kisebbeket most ne említsük). Ezzel a „hajléktalan kórház” mellett olyan új profillal is bővült a BMSZKI portfóliója, mint a szobabérlők háza vagy a munkásszállások rendszere, amelyek már egyfajta átmenetet képviselnek a hajléktalanszállók és az önálló lakhatási formák között. 

2013-tól napjainkig

A harmadik évtized – ellentmondásoktól nem mentes körülmények között – egyrészt a korábbi eredmények megtartásáról, megőrzéséről és továbbfejlesztéséről szólt, másrészt a szociális munka módszereinek további professzionalizálása jegyében telt. Újabb nagy ívű fejlesztések indultak annak érdekében, hogy az ügyfeleink életében adódó típusproblémákra való reakció mellett kifejezetten személyre szabott segítő munkát végezzünk. 2012-ben indult útjára az un. „Kulcsrendszer”, amely a segítő munka aprólékos fejlesztését tűzte ki célul. Előtérbe került a segítő beszélgetés napi gyakorlata, a szakmai írásbeliség, és egyre tudatosabban fogalmazódtak meg olyan kérdések is, mint a segítői szerep, az ügyfél-szolgáltató közötti viszony, vagy a bizalomépítés kérdései.

Az elmúlt néhány évben kipróbáltunk olyan – a világ számos pontján bizonyítottan hatékony programokat is – mint a Housing First, amely nálunk is jól működik, valamint több szolgáltatásunkkal olyan, a hajléktalanságon belül is különösen sebezhető csoportok felé fordultunk, mint a pszichiátriai beteg emberek vagy a nők. A közelmúltban pedig a BMSZKI berkein belül jött létre Magyarország első traumaérzékeny nőgyógyászati szakellátása.

Az elmúlt évtized eredményeképpen kidolgoztuk az ügyfél-elégedettségi felmérések, illetve a munkatársak munkájának értékelési rendszerét, valamint bevezettük a segítő munka eredményeinek mérését is. Ez utóbbiból tudjuk, hogy nagyjából az esetek egyharmadában sikeresek, egyharmadában részben sikeresek, és végül utolsó harmadában sikertelenek vagyunk a hozzánk forduló hajléktalan emberekkel közösen kitűzött célok megvalósításában. A legutóbbi, 2022-es elégedettségi felmérés keretében pedig a BMSZKI (minden belső különbséget félretéve és átlagolva) az ügyfeleitől a klasszikus iskolai osztályzatok skáláján 4-est, na jó, kicsivel „négyes fölét” kapott.

A rövidre szabott összefoglaló után, amelyből számtalan mozzanat kimaradt, néhány szóban szólnunk kell az ügyfélkörünkről is.

A BMSZKI története valójában az aktuálisan hajléktalan helyzetben lévő emberek által támasztott „keresletre” született válaszok története, de (sajnos) ez egyben egy szegregációtörténet is. A helyzet az, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon folyamatosan zárult be a világ az elesett, szükséget szenvedő emberek körül, sőt a szegénység (no és a jólét is) generációról generációra öröklődik tovább.  A születési helyzet és körülmények váltak meghatározóvá a tehetséggel és igyekezettel szemben. Széles társadalmi csoportok számára egyre elérhetetlenebbek a színvonalas oktatás, az egészségügy (pszichiátria, addiktológia stb.), az idősellátás, a családsegítés és a gyermekjólét intézményei. A hajléktalan emberek (újbóli) lakhatáshoz jutása egyre nehezebb, az ún. „reintegrációs” célok kapcsán pedig egyre gyakrabban kell megkérdőjeleznünk a „re” előtagot. Ügyfeleink között egyre többen vannak azok, akik, sohasem voltak igazából „integrált” élethelyzetben.

A BMSZKI szolgáltatásaiban, éjjeli menedékhelyeken, átmeneti szállásokon, nappali melegedőkben, ügyfélszolgálati irodájában, családok átmeneti otthonában, egészségügyi részlegeiben és utcai szolgálatának ügyfélkörében naponta mintegy 3000 hajléktalan ember fordul meg. Évről évre egyre rosszabb állapotban lévő, egyre idősebb és egyre betegebb emberek fordulnak hozzánk segítségért. A kerekesszékes ügyfelek elhelyezésével kapcsolatban mindinkább bajban vagyunk, és már mindegyik szállásunkon élnek napi gondozásra szoruló (pelenkázás, fürdetés, ápolás, sztómazsák kezelése stb.) emberek.

A rászorulók befogadása mellett a hajléktalanságból való kiutak elősegítése is kulcskérdés a BMSZKI mindenkori szakmai munkájában. Az utóbbi években a személyes szociális munkában részesülő ügyfeleink egyötöde volt képes valamilyen lakásba kiköltözni az intézményeinkből. Jól látszik a lakhatási költségek drasztikus emelkedése abból, hogy ez az arány 10 évvel ezelőtt még 35% volt. Aki szeretne alaposabban tájékozódni a munkánk eredményeiről, itt utánanézhet:

https://www.bmszki.hu/hu/rolunk/intezmenyi-beszamolok

A szociális segítők tudják, hogy az ügyfeleinkkel való munkában el kell engedni a középosztályi értékrendből következő célokat. Át kell transzformálni őket, lépésekben, részcélokban, gyakran minimális előrelépésekben, sőt (túl sokszor) csak „szinten tartásban” reális gondolkodni akkor, amikor az ügyfeleikkel az elérhető célokon gondolkoznak. Ezzel együtt, vagy mindezek ellenére munkatársaink terveznek, ötletelnek, kreatív programokat hívnak életre, enélkül pedig esélyünk se lenne arra, hogy el tudjuk végezni a feladatainkat.

Objektivitásra törekvő, de nyilván szubjektív összefoglalóm végén szeretném köszönteni a kollégáimat, a BMSZKI csapatát, akik ebben az igen nehéz munkában, amelyben a legkisebb sikert is meg kell becsülni és el kell tenni a lelki almáriumba, helytállnak évről évre. Sőt, nem is kevesen évtizedről évtizedre!

 

Breitner Péter

BMSZKI, szakmai igazgatóhelyettes